Program


Omega 55

Omega 55

Az Omega szeptember 23-án ünnepelte ötvenötödik születésnapját. Erre az alkalomra, majd az ezt követő közel egy évig tartó jubileumi koncertsorozatra új lemezzel jelentkeztek. A csodálatos, Ennio Morricone zenéjével futó Volt egyszer egy vadnyugat című film mintájára az albumot Volt egyszer egy vadkelet címre keresztelték.  több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2017. november 24. péntek, 19:00

A nagyközönség először 2017 november 24- én hallhatja élőben az új albumot és a nagyszabású jubileumi koncertet Salgótarjánban.

Az Omega több tekintetben is úttörőnek számít a magyar könnyűzene történetében.

1968-ban elsőként jelent meg önálló albuma Magyarországon. Az 1969-es 10000 lépésé volt az első kinyitható lemezborító, az album zenei anyagából pedig elkészült az első önálló tévéshow, a Tízezer lépés – Omega Show. Az együttes elsőként jutott ki az Egyesült Királyságba, a magyar együttesek közül nekik volt a legtöbb eladott lemezük Magyarországon. Az Omega volt az első együttes, melyet a Magyar Állami Hangversenyzenekar kísért, valamint a magyar együttesek közül az Omegának volt először digitális stúdiója. Elsőként jelent meg CD-je és DVD-je . Az Omega tagjai léptek fel elsőként egységes színpadi ruhában és az együttes koncertjein használtak először füstgépet, lézershow-t, valamint a látványelemek kiegészítésére kivetítőt.

Az együttesben olyan legendák tűntek fel mint Somló Tamás, Presser Gábor, Kóbor János, Benkő László és még sokan mások.

Az Omegát jól ismeri a magyar közönség ,hiszen számos slágert köszönhetünk nekik, azonban mind közül kiemelendő a Gyöngyhajú lány, amiből külföldön is készült feldolgozás. A legendás dalt  Youtuben is 4,6 milliószor játszottak már le.

Magyarország egyik legismertebb zenekara, a nem csak hazánkban, de világszerte is ismert Omega, 55 éve zenél már. A jubileum alkalmából egy különleges koncerttel várják a rajongóikat Salgótarjánban. A koncert nem csak 55 év eszenciája lesz, hanem egy szívből szólóan sugárzó, igazi, magával ragadó rock koncert.

Jegyek kaphatók a jegy.hu-n és az Interticket országos jegyirodai hálózatában,  a József Attila Művelődési Központ jegypénztárában (Salgótarján, Fő tér 5.), valamint a helyszínen, a koncert kezdete előtt egy órával.

Elővételben: 4900,- Forint

Helyszínen: 5500,- Forint

Kedves Látogatók!
A koncertre az ülőjegyek elfogytak. Álló jegyek elővételben korlátozott számban kaphatók!

Kapunyitás:

18:00

Helyfoglalás érkezési sorrendben!

Jegyinfó:

Hétfőtől péntekig 9:00-17:00 között,
valamint az előadás napján a rendezvény kezdetéig: +36-30/353-4230

 

Ajánlatunk


Schiller szenvedélyektől szétrobbanó darabjában örök ellentétpárok csapnak össze: a kötelesség és a szabadság, a hatalomvágy és az erkölcsi tisztaság, a megfelelési kényszer és önmagunk vállalása, az önzés és a szerelem.

Sir Kenneth MacMillan / Liszt Ferenc – John Lanchbery MAYERLING Balett három felvonásban

Ajánló


“Mert van a Stradivari és egy átlagos hegedű, A Stradivari Stradivari, a másik meg középszerű! És én hazudhatnék neked tovább,…

zenés családi roadmovie 10-től 100 éves korig

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!




Vásárlói tájékoztatóÁltalános szerződési feltételek | Kapcsolat