Program


Radar Kádár Andrással: Momentán x Jane Goodall Intézet

Radar Kádár Andrással: Momentán x Jane Goodall Intézet

Improvizációs előadás a Momentán Társulat és a Jane Goodall Intézet együttműködésében. Meghívott vendégünk Kádár András, az intézet főtitkára, akivel nemcsak az intézet projektjeiről beszélgetünk, hanem konkrét ötleteket is kaphatunk, hogy egyénileg, illetve egy közösség felelős tagjaiként hogyan változtathatunk a saját környezetünkön, környezetünkben.  több

Aktuális előadások



Improvizációs előadás a Momentán Társulat és a Jane Goodall Intézet együttműködésében. Meghívott vendégünk Kádár András, az intézet főtitkára, akivel nemcsak az intézet projektjeiről beszélgetünk, hanem konkrét ötleteket is kaphatunk, hogy egyénileg, illetve egy közösség felelős tagjaiként hogyan változtathatunk a saját környezetünkön, környezetünkben. 

 

A Jane Goodall Intézetről:

Dr. Jane Goodall által 1977-ben alapított Jane Goodall Intézet Magyarországon 2006 óta működik, és tesz a természetvédelem érdekében Magyarországon és Afrikában egyaránt. Magyarországi projektjei többek között: 

  • farmosi békamentés
  • Jane Goodall Tanösvény (Budapest II. kerület) 
  • “Passzold vissza, Tesó!”
  • nemzetközi Jane Goodall’s Roots&Shoots környezeti nevelési program

 

 

 

A nemzetközi Jane Goodall Intézetek közösen két csimpánzmenhelyet tartanak fenn a Kongói Köztársaságban és Dél-Afrikában olyan elárvult csimpánzok számára, akiket orgazdákon keresztül próbáltak értékesíteni, miután családjuk orvvadászat áldozatává vált. A menhelyek célja, hogy a csimpánzokat összeszoktassák, és végül szabadon engedjék a közeli nemzeti parkban.

 

A magyar intézet Ugandában iskolahajókat, kikötőket épített a helyi közösség bevonásával. 2023-ban szintén Ugandában iskolaépületet újítottak fel, ahol a tanárok ma már biztonsággal tudnak megszállni éjszakánként. Mindezt az ugandai Jane Goodall intézettel, valamint a helyi egyházközösséggel karöltve tudták megvalósítani, melyet méltóképp ünnepelhettek meg a Kigezi Egyházmegye püspökével, valamint 400 jelenlévő diákkal az iskolaépület átadásakor. 

 

Dr. Jane Goodall holisztikus szemlélete húzódik meg minden tervezett és megvalósult program és projekt mögött. Ennek lényege, hogy mindannyian tehetünk a változásért, és jobbá tehetjük a világot, amely körülvesz bennünket, és amelybe a természet, az állatok és az emberi közösségek is beletartoznak.

 

A legegyszerűbben cselekvéssel tehetünk a klímaszorongásunk ellen, ami pedig másokat is cselekvésre inspirálhat. Így a sok-sok jó cselekedet összeadódva végül az egész Földet jobbá teheti. 

 

A Momentán Társulatról és a Radar előadásról:

A 21 éve működő improvizációs társulat mottója: “Mi sem tudjuk, mit teszünk 5 perc múlva”. Improvizációs estjeik minden alkalommal a közönség bevonásával, a nézők ötletei alapján születnek, így minden este egyedi és megismételhetetlen. Közös bennük a humor, a kreativitás, a személyesség, és hogy valódi közösségi élményt nyújtanak. 

 

A Radar előadásban minden alkalommal egy társadalmilag jelentős témát járnak körül az improvizáció eszköztárát felhasználva, a téma szakértőjével való beszélgetés, eszmecsere, és természetesen a közönség aktuális kérdései és gondolatai mentén. 

 

 

Jelen program az Európai Unió társfinanszírozásával valósult meg az “Együtt egy nyitott, igazságos és fenntartható Európa felé a világban – Negyedik Trió EU Elnökségi Projekt” keretein belül. Tartalma a Jane Goodall Intézet kizárólagos felelősségét képezi és nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió álláspontját.

 

Az „Együtt egy nyitott, igazságos és fenntartható Európa felé a világban – Negyedik Trió EU Elnökségi Projekt” az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg, a magyar HAND Szövetség; a spanyol La Coordinadora; a belga CNCD-11.11.11 és 11.11.11., mint nemzeti civil szervezeti platformok, valamint a CONCORD, mint európai civil szervezeti szövetség partnerségében, közösen munkálkodva a fenntartható fejlődés és nemzetközi együttműködés területén.

 

 

Praktikus információk

Az árakat dinamikus árazással alakítjuk. 

 

Az előadás hossza: 18:00-19:30, szünet nélkül.

ÚJDONSÁG! A helyfoglalás immár nem érkezési sorrendben történik, hanem helyre szóló jegyet vásárolhatsz!

A színháztermet negyed órával az előadás előtt nyitjuk.

A színházi büfé az előadás előtt egy órával nyit.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!




Vásárlói tájékoztatóÁltalános szerződési feltételek | Kapcsolat