Program


Aktuális előadások



Három évtizede tartó pályafutását ünnepli a REPUBLIC zenekar 2020. március 14-én a Papp László Budapest  Sportarénában.

Bizony , immár 30 éve lesz annak, hogy néhány tehetséges fiatal zenésznek hála elindult az a bizonyos „mandula” hogy aztán sikert sikerre halmozva a Rendszerváltás szülte zenészgeneráció egyik legjelentősebb szónokává váljon. A 1990-es megalakulást követő év végére meg is született a Republic Bódi László Cipő, Boros Csaba, Nagy László Attila, Patai Tamás, és Tóth Zoltán alkotta klasszikus felállása, amely több mint 20 évig osztozott a közös munka minden örömében, sikerében, feladatában. A tehetség korán bizonyságot nyert hiszen a zenekar szinte rögtön sikerrel robbant a köztudatba, lendületes dallamaival, tele torokból énekelhető, őszinte szövegeivel. A szakmai elismerések egy balatonlellei rockfesztivál megnyerésétől az eMeRton, Arany Zsiráf és Fonogram díjakon át meg sem álltak a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitűntetésig, nem beszélve a megszámlálhatatlan arany-, platina- és gyémántlemezről. A 90-es évektől folyamatosan növekvő népszerűségük olyan pályatársak elismerését vívta ki, mint Bródy János, Tolcsvay László, a Beatrice, a Bikini, vagy akár Koncz Zsuzsa, gyakran közös produkciókat is adva az utókornak. Repül a bálna, Szeretni valakit valamiért, Engedj közelebb,  Ha itt lennél velem, A 67-es út, Kék és narancssárga, Szállj el kismadár … hogy csak néhányat említsünk a megszámlálhatatlan Republic slágerből, melyeken generációk nőnek fel s amelyek az együttest a magyar popkultúra megkerülhetetlen bástyájává tették.

Ajánló


Az elmúlt évtizedekben Bródy János dalaival és fellépéseivel bizonyította, hogy hűséges maradt hajdani…

Két zseniális énekes, két feledhetetlen hang és egyéniség. Cserháti Zsuzsa és Máté Péter…

Balog József – zongora Vezényel: Deák András Műsorvezető: Zelinka Tamás


Vásárlói tájékoztatóÁltalános szerződési feltételek | Kapcsolat