Közreműködik: Würtz Klára – zongora / Kodály Filharmonikusok
Vezényel: Anton Shaburov
Robert Schumann 1840-ben kötött házasságot Clara Wieckkel, zongoratanára lányával. Ez a kapcsolat nagy hatással volt a zeneszerző alkotókedvére is. Míg korábban apróbb formákban komponált, felesége ösztönzésére figyelme a fajsúlyosabb művekre irányult. Clara oldalán Schumann élete egyik legkreatívabb időszakába lépett. Öt éven át nagyszabású remekműveket alkotott, köztük az Tavasz-szimfóniát, a Nyitány, Scherzo és a Finálé című zenekari darabot, a Paradicsom és a Peri című oratóriumot, három vonósnégyest, valamint az Esz-dúr zongorakvartettet, illetve kvintettet. Két dalciklusa is ezekben az években keletkezett, a Liederkreis, illetve a Dichterliebe. Az a-moll versenymű Schumann eredeti elképzelése szerint zongorára és zenekarra írt egytételes fantáziaként öltött testet 1841 tavaszán. Négy évvel később azonban a komponista ennek átdolgozott változatát egy lassú tétellel és egy fináléval egészítette ki, így egy háromtételes zongoraverseny jött létre. A nyitótétel ugyan megtartja a szonátaforma szigorúságát, de őrzi a fantázia szabadszellemű jellegét is. A tétel egy hosszú, a szólista képességeit próbára tevő kadenciát követően kódával zárul. Utána egy rövid – igazi schumanni líraiságú – intermezzo lassú tétel oldja fel a feszültséget, melynek közepén a zongora és csellók párbeszédét hallhatjuk. Az intermezzo szünet nélkül közvetlenül a fináléba vezet. Ennek nyitótémája az első tétel főtémájának dúr hangnemben történő átdolgozása, amely kontrasztál a második téma játékosabb jellegével. Schumann itt is nagy szabadsággal közelít a formához, a fináléban még egy új motivumot is bevezet. A viszonylag hosszú, lendületes zárórész hamisítatlan tökéletességgel zárja Schumann versenyművét, amely a romantikus repertoár egyik legteljesebb és legegyedibb darabja. Említésre méltó érdekesség, hogy Schumannal egyidőben felesége Clara is komponált egy hasonló zongoraversenyt.
Az vidéki tanítóból zeneszerzővé avanzsált osztrák Anton Bruckner zenéje a mai napig megosztó jellegű, bár szimfóniái a jelentős zenekarok és karmesterek repertoárján folyamatosan jelen vannak. A művészetét elutasítók felróják neki szimfonikus művei terjedelmességét, időnkénti nehézkességét, a túlzottan erős Wagner befolyást, sőt képzettségét is hiányosnak tartják. Bruckner mentségére szolgáljon, hogy örök elégedetlenség volt benne saját műveit illetően, ezért azokat állandóan javította, több verzióban is elkészítette. 1868. május 9-én Anton Bruckner a linzi színház tagjaiból, az ezred zenekarából és néhány helyi amatőr zenészből álló együttes előtt állt, és I. c-moll szimfóniájának ősbemutatóját vezényelte. A zenekar nem igazán felelt meg a mű technikai követelményeinek, de a szigorúságáról hírhedt Eduard Hanslick kedvező kritikát írt róla. Az I. szimfónia nyitó tétele (Allegro) energikus indulóval kezdődik, ami a tetőpontig fokozódik, majd a fúvósok egy líraibb témát szólaltatnak meg. A harmadik melódiát a harsonák hozzák be, melyet Wagnerre emlékeztető módon kavargó vonósok kísérnek. Ezek a motívumok aztán különböző alakban formálódnak, amíg timpani nem jelzi a menet visszatérését. A nyitó zenei anyag újra megjelenik, de ezúttal a korábban hallott harsonatéma nélkül. A második tétel (Adagio) merengő és titokzatos kezdete után vágyakozással teli dallam bontakozik ki a komor kürtök fölött. A téma egyre kétségbeesettebbé válik, a vonósok emelkedett dallama által azonban reményre talál. Amikor a kezdőtéma visszatér, a kíséret új köntösben jelenik meg. A harmadik tétel (Scherzo) egy heves gesztussal indul, amely egy osztrák néptáncot idéző dallamba torkollik. Egy újabb kitörés után a trió szakaszban kap helyet a megnyugvás, mielőtt a scherzo témája ismét visszatérne. Bruckner I. szimfóniája zárótételét (Finale) egy bécsi szlengkifejezéssel „keckes Beserl”-nek (pimasz lány) jellemezte, ami egy temperamentumos és éles nyelvű fiatal nőre emlékeztet. A fortissimo kezdés után a felkavaró és tüzes zene a többi tétel témáit tartalmazó epizódokon keresztül száguld végig. Az szimfóniát nyitó induló meditatív szerenáddá válik a fúvósokon és vonósokon, aztán a zene örvényleni kezd, a csúcspontig fokozódik, majd egy diadalmas rézfúvós korálban végződik.
– baljos –
Jegyvásárlás
