Szarka Tamás: ESTHAJNAL
Makszim Gorkij „Makar Csudra” című elbeszélése és „A cigánytábor az égbe megy” c. film nyomán
Ősbemutató!
Egy büszke cigányfiú, Lojko Zobar és a gyönyörűséges cigánylány, Esthajnal találkozása, akik a szerelem mindent elsöprő érzését mégis béklyónak tartják, mert útjában áll a szabadságuknak. A szabadság és a szerelem szívmelengető drámája látványos vizualitással, lendületes táncokkal és drámai erejű színészi játékkal.
Repülöm a piros eget, égve reped,
siratom-e, siratom-e majd eleget?
Ha valami így fáj, mélybe talál,
nem a seb, a lélek,
az kiabál.
(Szarka Tamás: Repülöm a piros eget)
Makszim Gorkij első, 1892-ben nyomtatásban is megjelent elbeszélése, a romantikus hangvételű, tragikus szerelmi történetet elmesélő Makar Csudra a neves orosz író egyik legnépszerűbb prózai műve, amely alapján több feldolgozás is készült. A legismertebb ezek közül az 1976-ban kiugró sikerrel bemutatott, Emil Loteanu által rendezett zenés játékfilm, „A cigánytábor az égbe megy”, amely azóta is a szovjet filmművészetlegnézettebb alkotásai közé tartozik.
A vén Makar Csudra által elmondott legenda egy büszke cigányfiú, Lojko Zobar és a gyönyörűséges cigánylány, Esthajnal találkozásáról szól, akik egymásba szeretnek, áma szerelem mindent elsöprő érzését mégis béklyónak tartják, mert útjában áll aszabadságuknak. Mivel egyikük sem akar engedni a másiknak, Lojko végül megöli Esthajnalt.
A szerelem és szabadság fájdalmas ellentétének témája régóta foglalkoztatja SzarkaTamást, a Ghymes együttes legendás költő-zeneszerzőjét, aki számos dalt komponált Gorkij elbeszélésének ihletésére. Megfogalmazása szerint az általa írt cigányballada „kétgyönyörű, erős és büszke emberről szól, akiknek annyira erős a szabadságvágya, hogynem bírják el a világ legszebb kötelékét, és inkább belehalnak”. Szarka Tamás újszínpadi művének zenei világa az autentikus cigány népzenében gyökerezik, anagyszabású produkció látványos vizualitással, lendületes táncokkal és drámai erejűszínészi játékkal idézi meg a cigányság folklórját, szenvedélyes lelkületét.
rendező: Vidnyánszky Attila
3 óra 20 perc, 1 szünettel.
Szereposztás
Makar Csudra - Öreg, bölcs narrátor..................... Blaskó Péter
Lojko Zobar............................................................ Berettyán Nándor / Herczegh Péter
Esthajnal................................................................ Katona Kinga / Martos Hanga
Csiriklo................................................................... Rácz József
Danilo, Esthajnal apja............................................ Nyári Oszkár m.v.
Javasasszony (cigányasszony)............................. Nagy Mari / Szűcs Nelli
Seftelo.................................................................... Bodrogi Gyula / Mikó István m.v.
Szentmihályi Vendel............................................... Szarvas József
Fiatal cigány........................................................... Krauter Dávid Róbert e.h.
Anuncitána (úriasszony), Lara............................... Szilágyi Ágota
Juliska (A kocsmáros sánta lánya)........................ Polyák Anita e.h.
Zobar húga............................................................ Battai Lili Lujza e.h.
Bakó...................................................................... Babindák Ernő m.v.
Esthajnal barátnői:
- Cinka................................................................... Dobos Judit m.v.
- Puszi................................................................... Farkas Ramóna m.v. / Fenyvesi Krisztina m.v.
- Baba................................................................... Gábor Anita m.v. / Bakondi Jázmin m.v.
Csendőrparancsnok.............................................. Bordás Roland
Két koakastollas csendőr....................................... Madácsi István / Csabai József Márk
Lótolvaj.................................................................. Séra Dániel e.h.
(a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti és szakmai vezetői)
Zenészek: Babindák Ernő, Szajkó Nándor, Baranyi Zoltán, Mendi Milán
Gyerekek: Berki Bence, Marton John Arjun, Marton John Tarun, Schneider Bodza
MAGYAR NEMZETI TÁNCEGYÜTTES
Művészeti vezető: Zsuráfszky Zoltán