Így a műszaki-mérnöki tudományok, a nyelv, a computer science, a fizika, a természettudományok, a természet- és örökségvédelem jelentik a fő csomópontokat. A kiállítás időben ott veszi fel a fonalat, ahol a művészet és tudomány szoros kapcsolatát világhírű magyarjaink – Moholy-Nagy László, Kepes György vagy Breuer Marcell – nevessé tették, és fókuszát az 1960-as évek utáni eredményekre tereli. A tárlat tudatosan egyenlő teret biztosít a különböző generációknak, így arányosan a magyar származású, nemzetközi sikerű posztmodern generációnak, a hazai neoavantgárd művészeknek vagy a jelenlegi középgenerációnak éppúgy, mint a fiatal tehetségeknek. A kiállítás a kortárs művészetet technikai értelemben is széles körűen reprezentálja: festmények, szobrok, üvegképek, installatív és egyéb médiumú alkotások is bemutatásra kerülnek.
A válogatás közel két tucat művész munkáira épít, és olyan alkotók tevékenységét járja körbe, akik nem az egyes diszciplínákat ábrázolják, hanem alkotói módszerükben, fókuszukban, gondolkodásukban építenek egy-egy tudományterületre. Ezen művészek a művészet és tudomány relációit analizálják, és munkásságuk vezérfonala is sokszor a tudományos szemlélet. A mérnöki, építkező, tervezői attitűd Andreas Fogarasi, Gáspár György, Horváth Lóczi Judit, Jovanovics Tamás, Konok Tamás és Nemes Márton munkáival, az algoritmikus felfogás, a számítógépes kultúra Bak Imre, Horváth Lóczi Judit és Kóródi Zsuzsanna tárgyaival kerül centrumba, ugyanakkor a kiállítás Vera Molnár személye előtt is tiszteleg. A nyelv mint tudomány Csáji Attila, Frey Krisztián, Major Kamill és Reigl Judit, míg a természettudományok ösvényei, így a természetet bevonó alkotói módszerek és a természetalapú filozófiák pedig Hantai Simon, Lantos Ferenc, Melkovics Tamás és szintén Reigl Judit alkotásaival kerülnek kibontásra. A fizika egyes ágait – többek között a művészetet befolyásoló optikát – is külön analizálhatjuk Bullás József, Kóródi Zsuzsanna, Reigl Judit és Anthony Vasquez tárgyai révén. A klimatológiát, valamint a tudományos, kulturális emlékek megőrzését veti fel kérdésként a kiállítás zárásául szolgáló, üvegházszerű tér, amely Balázs Nikolett és Pintér Dia munkáit mutatja be. Mindemellett a tárlat különleges installálás keretében külön is kiemel egy-egy alkotót − Fajó Jánost, Lantos Ferencet, Mengyán Andrást és Szentpétery Ádámot −, akik számos tudományterületet hívtak/hívnak életre. A képzőművészet leszűkült értelmezése helyett a kiállítás kulcsszavai a kortárs gondolkodásra jellemző interdiszciplinaritás, átjárhatóság és társadalmi aktivitás. (Mészáros Flóra)
