Program


Aktuális előadások



A formáció széles spektrumú zenei szövetében jócskán jut szólista szerep a cimbalomnak és a bőgőnek egyaránt. A zenekar nagysikerű, Szemed Kincse című albuma után 2020-ban jelentkezett a Have No Fear címet viselő lemezzel. Ahogy az előző lemezt, úgy ezt is a finom szövésű, spirituális lelkület jellemzi, amely hol meditatívan révül, hol pedig vulkánszerűen robban. Végső Zoltán kritikus így ír a Fonó Records gondozásában megjelent lemezről:
„Nem szeretném túlujjongani magamat, de a Have no Fear a 2000-es évek egyik legjobb – és nem csak magyar – jazzlemeze, úgy, hogy tulajdonképpen egyáltalán nem az elmúlt 20 év jellegzetes hangütésével céloz, hanem sokkal régebbivel. Vagy nem is tudom: az anyag időbelisége megfoghatatlan, amiben annak is szerepe van, hogy olyan idolokat választ szellemi megidézettjeiként, akiknek igazsága ma is érvényes. És teszi ezt egy abszolút mai srác, aki így negyven fölött azért lassan a jazz középgenerációjához tartozik már, de aki képes örök értéket a ma számára lefordítani.”

Közreműködik:

Tóth Viktor – szaxofon
Lukács Miklós – cimbalom
Orbán György – nagybőgő

Az asztalfoglalás a jegyvásárlás során automatikusan megtörténik.
Páratlan számú ülőhely foglalásánál előfordulhat, hogy az asztalt meg kell osztania másokkal.
Vacsoravendégeinknek 19 órai érkezést javaslunk.
Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!

Telefon: +36 1 216 7894

Ajánló


A művészetben ritkán fordul elő statikus működésmód. Az előadók folyamatosan keresik az utat egymáshoz, a darabhoz, a szerzőkhöz. Amikor nem…

A kubai mulatók forró, szivarfüstös éjszakáinak sztárja, a kubai nép elsőszámú kedvence, a HABANA SOCIAL CLUB zenekar a 2024-es világkörüli…

Több mint két évtizede, alapítóként köszönt be egy nagy hellóval - 2024-ben pedig egy hangos goodbye-jal búcsúzik a Szent Efrémtől…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!




Vásárlói tájékoztatóÁltalános szerződési feltételek | Kapcsolat