Program


Tzumo Drums Band

Tzumo Drums Band

A Herbie Hancock-tanítvány Tzumo Árpád az egyik legsokoldalúbb hazai komponista és billentyűs, aki úgy saját SoLaTi nevű formációjával, mint jó néhány zenekar állandó tagjaként, rendszeres fellépője a kluboknak és fesztiváloknak, itthon és külföldön egyaránt.  több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2019. június 1. szombat, 20:00

Ezen az estén azonban egészen új oldaláról mutatkozik be, hiszen a megszokottól eltérően – a BJC-ben adott első, teltházas koncertet követően most második alkalommal – a billentyűk helyett a dobokat szólaltatja meg.

A dolog előzményei messszire nyúlnak vissza, hiszen Tzumo édesapja jónevű dobos volt, aki többek között a legendás Garay Attilával is sokat dolgozott együtt, így aligha meglepő, hogy Árpád gyerekkorában folyamatosan „dobolgatott” odahaza, ahogyan ő fogalmaz. Az utóbbi időben viszont – továbbra sem hanyagolva el a billentyűket – komolyan elkezdett foglalkozni a dobolással is, olyannyira, hogy a hazai jazz színtér jeles képviselőivel nemrégiben megalakította az ezúttal második koncertjét adó Tzumo Drums Band névre hallgató új kvartettet, melynek repertoárját többségben Tzumo szerzeményei alkotják.

Közreműködik:

Tzumo Árpád - dob
Ávéd János - szaxofon
Szakcsi Lakatos Róbert - zongora
Egri János - nagybőgő

Kérjük Önöket, hogy az Opus Jazz Clubba váltott jegy mellé ne felejtsenek el asztalt foglalni!
Ülőhely csak asztalfoglalás esetén garantálható.
Asztalt jeggyel, internetes jegyváltás esetén utalványazonosítóval rendelkező vendégeinknek tudunk foglalni.
Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!
Közvetlenül koncertkezdés előtt történő jegyvásárlásnál vendégeink a meglévő asztalokat érkezési sorrendben foglalhatják el.

Telefon
+36 1 216 7894

Ajánlatunk


“Mert van a Stradivari és egy átlagos hegedű, A Stradivari Stradivari, a másik meg középszerű! És én hazudhatnék neked tovább, de nem teszem! Te nem középszerű vagy, hanem tehetségtelen.

Pietro Mascagni PARASZTBECSÜLET / MESSA DI GLORIA Koncertszerű előadások magyar, angol és eredeti nyelvű felirattal

Ajánló


Fellegi Anna - ének Budapesti Akadémiai Kórustrásaság (karigazgató: Balassa Ildikó) ARLtistic Dance Company (koreográfus: Albert Réka Lilla) Budafoki Dohnányi Zenekar…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!




Vásárlói tájékoztatóÁltalános szerződési feltételek | Kapcsolat