Madách Színház

Madách Színház

Madách Színház néven több színházi vállalkozás is létrejött századunkban Budapesten. 1919-ben a Zeneakadémia kistermében Madách Színház néven kísérletezett egy társulat, mely zömmel a frontról hazatért, szerződés nélküli színészekből alakult. Alig több mint egy évig működtek, új típusú programmal indultak, legnagyobb sikerük a százas szériát futó Holnap reggel című Karinthy Frigyes dráma előadása. A kísérletezés elvérzett, a társulatot 1920-ban kilakoltatták a Zeneakadémiáról.

A következő Madách Színház 1940-ben nyílt meg az eredetileg mozinak épült, Madách tér 6. szám alatti épületben. Gerlóczy Gedeon tervezte, és gróf Károlyi István vállalkozásában kezdte meg működését a mai Madách Kamara őshelyiségében az akkor 600 személyes színház. Azóta jónéhány átépítést ért meg, és minden átépítéssel csökkent a férőhelyek száma. Az első igazgató Földessy Géza, őt követte 1941-ben Pünkösti Andor. A társulat olyan tagokból állt,…

Tovább 1073 Budapest, Erzsébet krt. 29-33.

136 esemény




Vásárlói tájékoztatóÁltalános szerződési feltételek | Kapcsolat