Koncert, zene

772 program


Modern renaissance Jegyvásárlás
13 Esemény

Modern renaissance

Kölcsey Központ

Oláh Kálmán műveinek megszólaltatása terén azt est karmesterének, a Liszt-díjas, Érdemes és Kiváló művész Kovács Lászlónak különösen nagy érdemei vannak, hiszen több kiváló hazai szimfonikus zenekar élén vitte már sikerre a tipikusan XXI. századi gondolkodást és ízlést tükröző Oláh Kálmán-kompozíciókat.

MAO – Legendás albumok / Stan Getz és Joao Gilberto: Getz/Gilberto Jegyvásárlás
13 Esemény

A Legendás Albumok sorozat koncertjein a jazztörténet szempontjából különösen jelentős lemezek anyagait hallhatjuk a Modern Art Orchestra előadásában. A koncertekkel a zenészek nem csupán tiszteletüket fejezik ki a jazzlegendák és műveik iránt – a Legendás Albumok mögötti műhelymunka fejlődési folyamat is egyben.

Szulák Andrea és a Budafok  Big Band sajnos elfogyott
13 Esemény

Szulák Andrea és a Budafok Big Band

Klauzál Gábor Művelődési Központ

Szulák Andrea EMeRTon-díjas énekesnő, több alkalommal az év énekesőjévé választották, számos színházi és musical-szerepben is hallhattuk már, dalai nap mint nap szerepelnek a rádiók műsorán.

Dúdolj ! Ringass! Táncolj! Népzenei koncert babáknak Jegyvásárlás
13 Esemény

A Dúdolj! Ringass! Táncolj! olyan közeg, ahová mindenki hangulatának, igényeinek, lehetőségeinek megfelelően tud kapcsolódni. Zenével, mondókákkal, ölbéli játékokkal, a kisebbek tánccal, mozgásos játékokkal, a nagyobbak hangszerekkel, hangkeltő eszközökkel; mindenki a folyamat részesévé válhat.

Karácsony küszöbén Jegyvásárlás
13 Esemény

Karácsony küszöbén

Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara

Amikor Mozart 1777-ben Mannheimbe látogatott, beleszeretett egy lányba és egy hangszerbe. A
lányt nem adták hozzá, a hangszer, a klarinét azonban ettől kezdve a komponista hű társa lett. A
Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának három csellistája saját hangszerének szerelmeseként
csábította el azokat a pompás divertimentókat, amelyeket Mozart a klarinét három korabeli
változatára komponált. Az Erdődy palotában rendezett koncerten ezekből mutatják be az első
darabot C-dúrban. Ezt követően a „19. század Mozartja”, Mendelssohn d-moll trióját hallgathatjuk
meg. Ezt is a cselló indítja, mintha az előző darabot kívánná folytatni, ám itt a hegedű, a cselló és a
zongora egymásba forrt hármasa a romantika teljes fegyverzetében lép elénk, eget ostromló
dallamokkal, egy új korszak szenvedélyeitől túlfűtötten.

Bágyi Balázs New Quartet - Jazz koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Bágyi Balázs New Quartet - Jazz koncert

Kossuth Művelődési Központ

Folytatódik JazzPéntek c. sorozatunk, melynek következő fellépője Bágyi Balázs dobos, zeneszerző, a magyar jazz-élet meghatározó művésze és társai.
Oláh Dezső – zongora, Oláh Péter - bőgő, Soso Lakatos Péter - szaxofon

Jegyvásárlás
13 Esemény

"Angyalok és pásztorok"

Balaton Színház

,,ANGYALOK ÉS PÁSZTOROK”

SEBESTYÉN MÁRTA ÉS ANDREJSZKI JUDIT ADVENTI KONCERTJE

Lemezjátszó Classic - Bikini w. Nagy Feró Jegyvásárlás
13 Esemény

Könnyűzenei örökségünk a 90'-es évekig bezárólag, a legkultikusabb albumokkal, ez a LEMEZJÁTSZÓ CLASSIC. Ezúttal Nagy Feró idézi fel a kultikus Bikini lemez körüli történéseket, inspirációkat.

CSÁNGÓ KARÁCSONY Jegyvásárlás
13 Esemény

CSÁNGÓ KARÁCSONY

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Műsorokkal ékesített karácsonyi bál a Somos, Szigony, Fanfara Complexa és a Borsa együttessel.

Beethoven 250 - az összes cselló-zongora mű II. rész Jegyvásárlás
13 Esemény

komolyzenei koncert élőben az Uránia színpadán, 90 perc, 2021
Előadja: Szabó Ildikó - cselló, Lajkó István - zongora

Kodály 139 Jegyvásárlás
13 Esemény

Kodály 139

Zeneakadémia

Kodály Zoltán születésnapja évtizedek óta a magyar zene piros betűs ünnepe, és idén sincs ez másképp. A koncert első felében az 1907 és 1909 között keletkezett, op. 1-es ciklusból szólal meg néhány dal, majd az I. világháború első évében készült és utolsó évében Waldbauer Imre és Kerpely Jenő által bemutatott Duó hangzik el.

Náray Erika vendége: Fullajtár Andrea / JAZZRAJONGÓK Jegyvásárlás
13 Esemény

Fullajtár Andrea Jászai Mari-díjas színművésznő a vendége Náray Erikának.

FAQ Színház: Bálvány (koncert-színház) Jegyvásárlás
13 Esemény

Az FAQ koncert színháza a társulat utolsó eseménye 2021-ben.

"Sűrű ködben érkeznél
Hajnaloknak hajnalán
Milyen lenne ha léteznél
Jó lennék hozzád talán
Ne szólj hozzám egy árva szót sem
Cigarettafüstölj velem
Hogy eltűnjünk csak úgy a ködben
Meg nem történt szerelem."

Kolompos betlehemes Jegyvásárlás
13 Esemény

Kolompos betlehemes

Klebelsberg Kultúrkúria

Kiskarácsony, nagykarácsony a Kolompos együttessel
A Kolompos együttes mesejátéka két időpontban: 9 órakor és 10.30-kor.

Aprók Tánca a Kolompos Együttessel Jegyvásárlás
13 Esemény

Aprók Tánca a Kolompos Együttessel

ÓKK- Békásmegyeri Közösségi Ház

Folytatjuk évek óta sikeres sorozatunkat kicsiknek és nagyobbaknak. Bevezetés a magyar népzenébe és népi hagyományokba, sok játékkal, mondókával és énekkel.

Karácsony és a Szent Család Jegyvásárlás
13 Esemény

Karácsony és a Szent Család

Napfényes Étterem és Rendezvényterem

Az este során a festészet és a zene szavakon túli erejének segítségével közelebb kerülhetünk a Szent Család titkához és megérezhetjük, mi a Szent Várakozás mai, személyes üzenete számunkra.

Klein Judit és a Haverim - Koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Jöjjenek el minél többen, hogy újra együtt tapsolhassunk ennek a különleges zenekarnak és varázslatos művésznek Klein Juditnak!

MÁV Erdélyi/4. Zeneakadémia 21-22 Jegyvásárlás
13 Esemény

Két kiváló, fiatal orosz muzsikus vendégszereplése avatja különleges eseménnyé a hangversenyt.

Klein Judit és a Haverim - Koncert vacsorával Jegyvásárlás
13 Esemény

Jöjjenek el minél többen, hogy újra együtt tapsolhassunk ennek a különleges zenekarnak és varázslatos művésznek Klein Juditnak!

Schubert-triók/2 - Összkiadás élőben. Szabadi Vilmos, Camille Thomas és Farkas Gábor Jegyvásárlás
13 Esemény

A Schubert-triók sorozat második hangversenye a szerző harmincadik, egyben utolsó előtti életévének állít emléket: mindhárom megszólaló mű 1827-ben keletkezett. A műsor két pillére az olykor energiától duzzadó, máshol bécsiesen kedélyes hangvételű B-dúr trió, valamint Schubert utolsó hegedű-zongora darabja, a nagyszabású C-dúr fantázia, melynek központi eleme a komponista Sei mir gegrüsst! című dalára készült variációsor.

A Dal a Miénk-Csík zenekar és az LGT dalok, Presser Gábor - Karácsony János sajnos elfogyott
13 Esemény

A Csík Zenekar 2021-ben országos koncertturnéra indul legendás vendégeikkel, Presser Gáborral és Karácsony Jánossal együtt, hogy mindenkinek megmutassák „A dal a miénk”!

Jazzliget-Falusi Mariann, Berki Tamás és a Sárik Péter Trió Jegyvásárlás
13 Esemény

Jazzliget-Falusi Mariann, Berki Tamás és a Sárik Péter Trió

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház

Fantasztikus jazz koncerttel zárjuk le az 2021. őszi Jazzliget sorozatunkat!

Király Csaba Liszt-díjas zongoraművész ádventi koncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

Király Csaba Liszt-díjas zongoraművész ádventi koncertje

Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom

Király Csaba Liszt-díjas zongoraművész ádventi koncertje a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban.

MUS-E – Zenén innen, zenén túl Jegyvásárlás
13 Esemény

Korosztály: 8-12 év

Liszt Múzeum - Matinékoncert: Kenneth Hamilton – zongora Jegyvásárlás
13 Esemény

Liszt Múzeum - Matinékoncert: Kenneth Hamilton – zongora

Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont

Matinékoncert

Daldélutánok Jegyvásárlás
13 Esemény

Daldélutánok

Eiffel Műhelyház / Eiffel Art Studios

A miniatúra művészete 

László Imre Nótakör karácsonyi műsora Jegyvásárlás
13 Esemény

László Imre Nótakör karácsonyi műsora

Madách Imre Művelődési Központ

A László Imre Nótakör karácsonyi műsora

A László Imre Nótakör szerettel várja a karácsonyi műsorukra!

Józsa Tamás Zenesuli - Karácsonyi koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Józsa Tamás Zenesuli - Karácsonyi koncert

ÓKK-Csillaghegyi Közösségi Ház

Józsa Tamás Zenesuli – Karácsonyi koncert

Arpeggio Gitárzenekar Adventi Koncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

Arpeggio Gitárzenekar Adventi Koncertje

Gödöllői Királyi Kastély

Beethoven köszöntése Jegyvásárlás
13 Esemény

Beethoven köszöntése

Budapesti Filharmóniai Társaság

Két nappal Beethoven születésnapja után nem is lehetne méltóbb helyen tisztelegni a Mester előtt, mint Martonvásáron, ahol ő maga is oly sok időt töltött, és ahol kis szerencsével a hófödte táj és a kamaramuzsika megidézik majd az ő parkban hagyott lábnyomait. Vonósnégyesünk hoz ízelítőt Beethoven és kortársai műveiből.

Téli Bérlet 2021/2022 IV/2 előadás Jegyvásárlás
13 Esemény

Téli Bérlet 2021/2022 IV/2 előadás

Szent István Filharmonikusok

Classicus Quartet: Das Wohltemperierte Streichquartett 13. – 'A' Jegyvásárlás
13 Esemény

„A-dúr – Ez a hangnem az ártatlan szerelem megvallása, a helyzetünkkel való elégedettség; remény, hogy elválás után újra látjuk szerettünket; fiatalos vidámság és Istenbe vetett hit.
A-moll – Kegyes nőiesség és gyengédség jellemzi.”

Ismerős Arcok koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Ismerős Arcok koncert

Salgótarjáni Rendezvény- és Médiaközpont

A műsor jellemző gondolatai a hazaszeretet, a kultúránk, értékeink megóvása, valamint a közösségben való létezés fontossága.

Karácsonyi hangok- a Four Fathers karácsonyi koncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

Karácsonyi hangok- a Four Fathers karácsonyi koncertje

ÓKK- Békásmegyeri Közösségi Ház

Az a capella, hangszerkíséret nélküli énekes műfaj legismertebb hazai képviselőinek koncertjével készülünk az ünnepekre.
Műsoridő: 60 perc

3. Jegyvásárlás
13 Esemény

3. "Karácsony "

Savaria Szimfonikus Zenekar

Karácsonyi varázslat


Vásárlói tájékoztatóÁltalános szerződési feltételek | Kapcsolat