A Royal Ballet ragyogó A diótörő produkcióját Peter Wright alkotta meg 1984-ben Lev Ivanov eredeti koreográfiája alapján, és bátran kijelenthetjük, azóta is Európa-szerte a legkedveltebb balett-előadások egyike. Csajkovszkij tündöklő muzsikája, a káprázatos jelmezek és díszletek és a Royal Ballet magával ragadó tánca minden korosztály számára igazi karácsonyi élménnyé teszik az előadást.
Ákos közel négy évtizede a magyar kulturális élet meghatározó alakja, dalaival több generáció életét kíséri végig. A Kossuth-díjas énekes-dalszerző játszott a legtöbbször a Budapest Sportcsarnokban és a Papp László Arénában, kiadványai rendszeresen az eladási listák élén landolnak.
2024-ben ismét fellépett a Müpában az Emir Kusturica & The No Smoking Orchestra nevű formáció. Nagy buli volt. Folkpunk? Balkáni mulatós? Hagyjuk a kategóriákat! Kusturica a filmjeiben roppant következetesen építkezik a zenével. (Olykor slágerré is fajulnak a dalok.)
A hetvenes évek végén lelkesedésre adott okot, hogy egy új – ízig-vérig magyar – műfaj jelent meg a mozikban: az eastern (Talpuk alatt fütyül a szél, Rosszemberek). Rendezőjük, Szomjas György azonban a kritikai siker ellenére 1981-es filmjében egészen más irányba indult el.
Az oxfordi Ashmolean múzeum jelentékeny időszaki tárlata adta az ötletet, hogy a Tokió művészete című Exhibition on Screen epizódban bemutassuk a 400 éves Tokió hihetetlenül gazdag kultúráját: Hokuszai és Hiroshige finom fametszeteitől kezdve a pop art stílusú plakátokon, a kortárs fotóművészeten, a mangán, a filmművészeten át egészen a napjainkban, az utcán készülő műalkotásokig.
Ralph Bakshi nevét valószínűleg nem sokan ismerik, pedig a hetvenes évek elején még botrányt is kavart két animációs filmjével (Fritz, a macska; Heavy Traffic), amelyeket már-már felnőttfilmként emlegettek.
Lars von Trier 2000-ben már túllép a Dogme 95 mozgalom keretein, és ezzel rögtön el is nyeri Cannes-ban az Arany Pálmát. Az elismerés nem meglepő, ugyanis a Táncos a sötétben tele van merész húzásokkal.
Óvilági füllel nem egyszerű eligazodni a countryzene világában. Még meghatározni sem könnyű, mert hogyan is jön össze Johnny Cash, Bob Dylan, Nick Cave és Taylor Swift? A műfajnak ezer ága van. Mindenesetre egy 1925-ben Nashville-ben bejegyzett rádióadó, a Grand Ole Opry működésétől számítjuk a countryzene történetét.
Az Alpok festői szépségű, csendes falujában, Vermiglióban keres menedéket a második világháború elől bújkáló szicíliai katona, Pietro. Megérkezése felforgatja az egyébként zárt közösség, különösen a helyi tanító családjának mindennapjait.
Martin Scorsese – Woody Allenhez hasonlóan – New York szenvedelmes szerelmese. Kétségtelen, hogy Scorsese nem ugyanazt a várost látja. Az ő városa piszkosabb, zaklatottabb, és kicsit több benne a bűn és a bűnöző. Scorsese otthonosan közlekedik Little Italyben, Alsó-Manhattanben. A New York, New York viszont világosan mutatja, hogy mindketten jazzrajongók.
A történet egy bankrablót, Ankert követi, aki frissen szabadul a börtönből, és a zsákmányért indul. Egyedül a bátyja, Manfred tudja, hol van a pénz elásva, aki mentális betegségben szenved, és már nem emlékszik rá, hol is van.
Egy éjszaka, három történet Memphisben. Három nézőpontból. Jim Jarmusch kitalált ehhez a filmhez egy végtelenül izgalmas történetmesélést. (Későbbi filmjeiben is gyakran választja a mesemondás szokatlan formáit.) Ráadásul ezt csak a második történetben leplezi le. Innen kezdve viszont másként nézzük a filmet. Gonosz egy trükk, mert arra késztet bennünket, hogy sokkal alaposabban figyeljünk a részletekre, az apró jelekre.