1998–2002 között a szentesi Horváth Mihály Gimnázium tanulója volt, dráma-irodalom szakon. 2002–2006 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, Lukáts Andor és Jordán Tamás osztályában. 2006–2008 között a debreceni Csokonai Színház, 2008–2013 között a Forte Társulat, majd 2013-tól a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja.
A hazánkban korábban Piszkavas címen is játszott színdarab, hasonlóan McDonagh filmjeihez, egyszerre mulatságos és mélyen megrázó, groteszk történet. Kovács…
1998–2002 között a szentesi Horváth Mihály Gimnázium tanulója volt, dráma-irodalom szakon. 2002–2006 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, Lukáts Andor és Jordán Tamás osztályában. 2006–2008 között a debreceni Csokonai Színház, 2008–2013 között a Forte Társulat, majd 2013-tól a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja.
Díjai: 2011 – Legjobb férfi előadó díj - XIV. A Tánc Fesztiválja, Veszprém 2014 – Színikritikusok díja: Legjobb Férfi Mellékszereplő Díja (az Irtásban és a Lear királyban nyújtott alakításáért) 2017 – Fődíj - Bartók Béla: 5. vonósnégyes (szereplő), XIX. Országos Kortárs Összművészeti Találkozó, Veszprém 2017 – Kaszás Attila-díj 2018 – Jászai Mari–díj
Szerepei a debreceni Csokonai Színházban, (2006-2008): 2006 – Liberté ’56, rendező: Vidnyánszky Attila 2007 – Kun Lászó, rendező: Kiss Csaba 2007 – Edmond Rostand: A sasfiók, rendező: Vidnyánszky Attila 2007 – Shakespreare: A vihar, rendező: Viktor Rizsakov 2008 – Mágnás Miska, rendező: Göttinger Pál
Szerepei a Forte Társulatnál (2008-2013): 2007 – Frank Wedekind: A tavasz ébredése, rendező: Horváth Csaba (Csokonai Színház, Debrecen) 2008 – Szálinger Balázs: Kalevala, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (MODEM) 2008 – Evangélium, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (Zsámbéki Színházi Bázis) 2009 – Gorkij: Éjjeli menedékhely, rendező: Horváth Csaba (József Attila Színház) 2009 – Etűdök/Csak a felhők, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza) 2009 – TÁP Színház: Kurátorok, rendező: Vajdai Vilmos 2009 – Isteni vidékek, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (Trafó) 2009 – Ne kíméld, akiket szeretsz, rendező: Hajdu Szabolcs (Zsámbéki Színházi Bázis) 2009 – Dürrenmatt: A fizikusok, rendező: Horváth Csaba (Sanyi és Aranka Színház) 2010 – Szálinger Balázs: A tiszta méz, rendező: Horváth Csaba (József Attila Színház) 2010 – Erkel: Sakk-játék, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (Gyulai Várszínház) 2010 – Samuel Beckett: Godot-ra várva, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (Trafó) 2010 – Így jár az, aki távoli ismeretlen hangtól megijed, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (West-Balkán) 2011 – Revolution, rendező: Nigel Charnock (Trafó) 2011 – Egyfelvonásosok, koreográfus: Horváth Csaba (Katona József Színház) 2011 – Shakespeare: Troilus és Cressida, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (Gyulai Várszínház) 2011 – Ruben Brandt, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (Műcsarnok) 2012 – Koto és Kaori, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (Trafó) 2012 – Henrik Ibsen: Peer Gynt, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház) 2012 – Elveszett férfiak, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (REÖK) 2013 – Agota Kristof: A nagy füzet, rendező: Horváth Csaba (Szkéné Színház) 2013 – Igor Sztravinszkij: A menyegző, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (Művészetek Palotája) 2014 – Helen Edmundson: Irtás, rendező: Horváth Csaba (Szkéné Színház) 2015 – Fjodor Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés, rendező: Horváth Csaba (Szkéné Színház) 2015 – Tar Sándor-Keresztury Tibor: A te országod, rendező: Horváth Csaba (Trafó Kortárs Művészetek Háza) 2016 – Bartók Béla: 5. vonósnégyes, koreográfus: Horváth Csaba (Várkert Bazár, Budapest) 2016 – Gerhart Hauptmann: Patkányok, rendező: Horváth Csaba (Szkéné Színház) 2018 – Nyikolaj Erdman: Az öngyilkos, rendező: Horváth Csaba (Szkéné Színház)
További szerepeiből: 2010 – Pöttyös Panni az iskolában, koreográfus-rendező: Bozsik Yvette (Thália Színház) 2013 – Rozsda lovag, rendező: Bozsik Yvette (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár) 2013 – Shakespeare: Lear király, rendező: Bagó Bertalan (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár) 2014 – Pillangó, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár) 2014 – Mester és Margarita, koreográfus-rendező: Hargiati Iván (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár) 2014 – A félkegyelmű, koreográfus-rendező: Hargitai Iván (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár) 2014 – 3:1 a szerelem javára, rendező: Bagó Bertalan (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár) 2015 – Federico García Lorca: Vérnász, rendező: Horváth Csaba (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár) 2015 – Shakespeare: Hamlet, koreográfus-rendező: Szikora János (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár) 2016 – Pintér Béla: Szutyok, rendező: Hargitai Iván (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár) 2016 – Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére, rendező: Horváth Csaba (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár) 2016 – Háy János: A Herner Ferike faterja, rendező: Bagó Bertalan (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár) 2017 – Carmen, rendező: Horváth Csaba (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)
Filmek: Spirál (magyar filmdráma, 100 perc, 2020) Drága örökösök (2019) Valan – Az angyalok völgye (magyar krimi-dráma, 97 perc, 2019) Guerilla (magyar történelmi dráma, 86 perc, 2019) Apró mesék (magyar romantikus thriller, történelmi film, 112 perc, 2019) Tóth János (2017) Kincsem (magyar romantikus kalandfilm, 121 perc, 2017) Saul fia (magyar filmdráma, 107 perc, 2015) Boglárka (magyar kisjátékfilm, 2015) Képmás (kisjátékfilm, 13 perc, 2013) Hacktion (2013) The Counterpart (magyar-holland kisjátékfilm, 14 perc, 2008) A tavasz ébredése (magyar színházi felvétel, 164 perc, 2008) Egy elveszett mű újjászületése - zongorán kísér (48 perc) Aki bújt (magyar kisjátékfilm, 6 perc)
A félkegyelmű 1
Vörösmarty Színház
Miskin
A félkegyelmű 2
Vörösmarty Színház
Miskin
A félkegyelmű 3
Vörösmarty Színház
Miskin
A félkegyelmű 4
Vörösmarty Színház
Miskin
A félkegyelmű 5
Vörösmarty Színház
Miskin
A félkegyelmű 6
Vörösmarty Színház
Miskin
A Herner Ferike faterja
Vörösmarty Színház
Banda Lajos
A Herner Ferike faterja
Móricz Zsigmond Színház
Rák Jóska, falusi legény; Hamlet
A Mester és Margarita
Vörösmarty Színház
Korovjov, Gyenyiszkin, Dismas
A nagy füzet
Vörösmarty Színház
Színész
A nagy füzet
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Iker 1
A nagy füzet
Vörösmarty Színház
Színész
A nagy füzet
Csiky Gergely Színház
Színész
Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára
Gyulai Várszínház
Színész
Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára
Gyulai Várszínház
Színész
Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára
Gyulai Várszínház
Színész
Ady Endre: Apró, véres balladák - Forte Társulat
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
Színész
Agota Kristof: A nagy füzet
Gyulai Várszínház
Színész
AKÁR AKÁRKI
Csiky Gergely Színház
Színész
Auer Fesztivál - Veszprém - "BARTÓK ÉS ADY"
Mendelssohn Kamarazenekar
Jászai Mari-díjas színművész.
Az ember tragédiája 2.0
Vörösmarty Színház
Lucifer (Santiago Carillo), Karcsi elvtárs, Lenin
Az öreg hölgy látogatása
Vörösmarty Színház
A rendőr
Bartók és Ady
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Színész
Bodosi György művei alapján: Az idő marasztalása - Forte Társulat/Szkéné Színház
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
Színész
Borbély Szilárd: Akár Akárki - Forte Társulat/Szkéné
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
Színész
Borbély Szilárd: Akár Akárki - Forte Társulat/Szkéné
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
Színész
Bűn és bűnhődés
Vörösmarty Színház
Luzsin
Carmen
Vörösmarty Színház
JOSÉ NAVARRO, gárdista, később útonálló
Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés - Forte Társulat/Szkéné
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
Luzsin
Egérfogó
Vörösmarty Színház
Trotter (nyomozó őrmester)
Éjjeli menedékhely
x/József Attila Színház
Színész
Elveszett férfiak
Reök Palota
Színész
Fizikusok
Jászai Mari Színház, Népház
Színész
Forte Társulat / Tar Sándor-Keresztury Tibor: A te országod
Trafó Kortárs Művészetek Háza
Színész
Forte Társulat: Így jár az, aki a távoli ismeretlen hangtól megijed
Trafó Kortárs Művészetek Háza
Színész
Forte Társulat:Így jár az, aki a távoli ismeretlen hangtól megijed
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Színész
Forte Társulat:Isteni vidékek
Trafó Kortárs Művészetek Háza
Színész
FORTE: A TE ORSZÁGOD
Vörösmarty Színház
Színész
Godot-ra várva / Forte Társulat
Vörösmarty Színház
Estragon
Godot-ra várva /Forte Társulat
Vörösmarty Színház
Estragon
Hamlet
Vörösmarty Színház
Horatio, Hamlet barátja
Hamlet
x/József Attila Színház
Claudius/Francisco/Fortinbras
Hamlet - Székesfehérvár
Vígszínház Nonprofit Kft.
Horatio, Hamlet barátja
Háy János: A Herner Ferike faterja - Kozák András Stúdiószínpad
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
Banda Lajos
Háy János: A Herner Ferike faterja - Vörösmarty Színház
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Banda Lajos
Helen Edmundson: Irtás - Forte Társulat/Szkéné
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
Színész
HOPPart Társulat - Kárpáti Péter: Szörprájzparti
Trafó Kortárs Művészetek Háza
Tánc
Írtás
Vörösmarty Színház
Színész
Isteni vidékek - Forte Fesztivál
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Színész
Julius Caesar
Vörösmarty Színház
Koreográfia
Kakukkfészek
Vörösmarty Színház
Billy Bibbit
KALEVALA - Forte Fesztivál
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Lemminkejnen, Fejsze
Kaszás Attila Díjátadó Gála
Szegedi Nemzeti Színház
Fellépő művész
Lear király
Vörösmarty Színház
Edgar
Leenane szépe
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Zene
Leenane szépe
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Zene
Leonce és Léna
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Zeneszerző
Macbeth
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Zeneszerző
Martin McDonagh: Leenane szépe
Gyulai Várszínház
Zene
Móricz Zsigmond - Gyökössy Zsolt: Pillangó
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Hitves Pál
NÉZŐMŰVÉSZETI KFT - TÁMOGATÓI EST
B32 Galéria és Kultúrtér
Zene
Nézőművészeti Kft.: Leenane szépe
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Zene
Octopus, avagy Szent György és a Sárkány
SZFE
Inganga
Pillangó
Nemzeti Színház
Hitves Pál
Pillangó
Vörösmarty Színház
Színész
Pöttyös Panni az iskolában
Thália Színház
Kockás Peti
Rozsda lovag
Vörösmarty Színház
Rozsda lovag
Rozsda lovag "E"
Vörösmarty Színház
Rozsda lovag
Sakk-játék
Nemzeti Táncszínház
Színész
Szentivánéji álom
Vörösmarty Színház
Lysander
Szutyok
Vörösmarty Színház
Bandi bácsi
Szutyok 1
Vörösmarty Színház
Bandi bácsi
Szutyok 2
Vörösmarty Színház
Bandi bácsi
Szutyok 3
Vörösmarty Színház
Bandi bácsi
Szutyok 4
Vörösmarty Színház
Bandi bácsi
Szutyok 5
Vörösmarty Színház
Bandi bácsi
Tavasz ébredése
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Melchior
Trianon
Vörösmarty Színház
Dr. Förster Kálmán, Poprád polgármestere
Trianon - a Székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka
József Attila Színház
Dr. Förster Kálmán, Poprád polgármestere
VSZF 2014. (Székesfehérvár) Pillangó
Thália Színház
Hitves Pál
W. Shakespeare: Lear király
Gyulai Várszínház
Edgar
W. Shakespeare: Lear király
Gyulai Várszínház
Edgar
W. Shakespeare: Troilus és Cressida
Gyulai Várszínház
Színész
W. Shakespeare: Troilus és Cressida
Gyulai Várszínház
Színész
W. Shakespeare: Troilus és Cressida
Gyulai Várszínház
Színész
xA tiszta méz
József Attila Színház
Ember
xEgy olasz szalmakalap
József Attila Színház
Nonancourt, csemetekertész
xGodot-ra várva
József Attila Színház
Estragon
Zempléni Fesztivál, Sztravinszkij: Menyegző; Ifjúliszt, A Forte Társulat táncelőadása
Tünde Tickets Kft.
Színész
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!