2003-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Máté Gábor és Horvai István osztályában. Gyakorlatát az egri Gárdonyi Géza Színházban töltötte, majd 2002-től 2010-ig a színház tagja volt, ahol mintegy 40 szerepben láthatta a közönség. 2010. augusztus 1-jétől a Vígszínház művésze. 2008-ban Jászai Mari-díjat kapott. Kedvenc szerepei…
„Improvizációs gasztroszínház – sok röhögéssel, alapvetően édes ízben, és némi savanykás zamattal. Mindezt kultúrtörténeti szempontból több rétegben egymásra pakoljuk,…
A mindennapjainkhoz hasonlóan sok humorral és persze sok aggodalommal megírt, lebilincselően izgalmas, rejtvényhez hasonló kortárs Lear-parafrázist Máté Gábor rendezi.
A társas-játékban a közönség is aktív részesévé válhat párkapcsolatainkról szóló forgatókönyvek alakulásának. Szokásos zsákutcák kelnek életre, és az improvizációs…
Egy nagy lebukás szimfóniája, e-mailekben, telefonokon és csevegő-programokon előadva. Stephanie boldogan éli a hű feleségek életét: gondoskodik a háztartásról,…
2003-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Máté Gábor és Horvai István osztályában. Gyakorlatát az egri Gárdonyi Géza Színházban töltötte, majd 2002-től 2010-ig a színház tagja volt, ahol mintegy 40 szerepben láthatta a közönség. 2010. augusztus 1-jétől a Vígszínház művésze. 2008-ban Jászai Mari-díjat kapott. Kedvenc szerepei közé tartozik Tupolski nyomozó, akit a Párnaember című Martin McDounagh-darabban alakított. Volt Orlando, Autolycus, Shylock Shakespeare műveiben. Játszotta a Színészt az Éjjeli menedékhelyben, Pontagnac-ot a Hülyéjében (Feydeau), Mótelt a Hegedűs a háztetőnben és Barbarát a Mayában. Nagyon sok filmet néz, és imádja a jazz zenét.
Díjai: 2007: POSZT – Legjobb férfialakítás díja (Tupolszki nyomozó, A párnaember) 2008: Jászai Mari-díj 2013: Ajtay Andor-emlékdíj 2018: Brighella-díj – Vidor Fesztivál (Párterápia - legjobb férfi epizódalakítás)
Szerepeiből: A padlás: BARRABÁS, B. Barrabás, a gengszter A padlás: RÉVÉSZ, aki csak külsőleg azonos Barrabással Hegedűs a háztetőn: Szása, a barátja Hegedűs a háztetőn: Őrmester Makrancos Kata: Tranio, átöltözve Lucentio, Bianca kérője A lovakat lelövik, ugye?: Petneházi Elek Jóembert keresünk: Vang, a vízárus Vízkereszt, vagy amit akartok: Nemes Böffen Tóbiás, Olivia nagybátyja Popfesztivál 40: TANÚ, JOSHUA A Mester és Margarita: Behemót Két úr szolgája: Truffaldino Koldusopera: Bicska Maxi A hetvenkedő katona, Gyürkőc Feri, Pesti Színház A hülyéje (A balek), Pontagnac, Gárdonyi Géza Színház A Pál utcai fiúk, Geréb, Gárdonyi Géza Színház A párnaember, Tupolski, Gárdonyi Géza Színház A velencei kalmár, Shylock, zsidó, Gárdonyi Géza Színház A zöld kilences, Babinszky, hírlapíró, Vígszínház Az öldöklés Istene, Michel Houllié, Vígszínház Chicago, Amos Hart, Gárdonyi Géza Színház Három nővér, Fedotyik, Gárdonyi Géza Színház Lenni vagy nem lenni, Siletzky professzor, SS-Obersturmbannführer, Vígszínház Mizantróp, Clitandre, 0-11 Alkotócsoport Oliver, Fagin, Gárdonyi Géza Színház Rómeó és Júlia, Benvolio, Lőrinc barát, Vígszínház Száz év magány, José Arcadio, Gárdonyi Géza Színház Te rongyos élet, Matura Sándor, százados, Gárdonyi Géza Színház Valahol Európában, Ficsúr, Gárdonyi Géza Színház 3:1 a szerelem javára, szereplő, Gárdonyi Géza Színház
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Párterápia - vígjáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok
Színész
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Bocs, félrement - vígjáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok
Színész
A hetvenkedő katona
Vígszínház Nonprofit Kft.
GYÜRKŐC FERI, most Ostromváry személyzetében
A lovakat lelövik, ugye?
Vígszínház Nonprofit Kft.
Petneházi Elek
A Mester és Margarita
Vígszínház Nonprofit Kft.
Behemót
A nagyratörő
Gárdonyi Géza Színház
Geszti Ferenc, mezei kapitány
A törött nádszál
Gárdonyi Géza Színház
Básta György, kassai főkapitány
A velencei kalmár
Gárdonyi Géza Színház
Shylock, zsidó
A velencei kalmár A POSZT Thália-díjas előadása
Thália Színház
Shylock, zsidó
A zöld kilences
Vígszínház Nonprofit Kft.
Babinszky, hírlapíró
Alíz!
Gárdonyi Géza Színház
Aliz
AlkalMáté Trupp: Fenyő Iván
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Színész
AlkalMáté Trupp: JORDÁN ADÉL
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Színész
ÁLLJ BELE! Közösségi színházi játék MI LETT VOLNA HA... Kovács Patrícia/Mészáros Máté/Schruff Milán
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Színész
ÁLLJ BELE! közösségi társasjáték HATÁRÁTLÉPÉSEK játsszák: Ötvös András és Mészáros Máté
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Színész
Az állhatatlan
Gárdonyi Géza Színház
Ceszti Ferenc, legfőbb tanácsúr
Az eltört korsó
Weöres Sándor Színház
Ádám, falusi bíró
AZ ÉTKEZÉS ÁRTALMASSÁGÁRÓL
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Előadja
Az étkezés ártalmasságáról
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Színész
Az öldöklés istene
Vígszínház Nonprofit Kft.
Michel Houllié
Az Ördög - ELŐADÁS Tiszakécskén
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
Színész
Az ördög - Zenthe Ferenc Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ
Az ördög
Az ördög VJB
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
Az Ördög
Az oroszlán télen
Belvárosi Színház
Színész
Az oroszlán télen
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Geoffrey
Az oroszlán télen
Móricz Zsigmond Színház
Geoffrey
Az oroszlán télen
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Geoffrey
AZ OROSZLÁN TÉLEN - Orlai Produkció
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Geoffrey
Az úrhatnám polgár
Magyar Állami Operaház
Színész
Baróthy Angyalai daléj
HK Produkció
Színész
Billy van Zandt - Jane Milmore: Bocs, félrement
Gyulai Várszínház
George
Billy Van Zandt-Jane Milmore: Bocs, félrement
Gyulai Várszínház
George
Bocs, félrement !
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
George
BOCS, FÉLREMENT - Orlai Produkció
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
George
Bocs, félrement!
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
George
Bocs, félrement!
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
George
Bocs, félrement!
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
George
Bocs, félrement! - vígjáték (18)
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
George
Bocs,félrement!
Móricz Zsigmond Színház
George
Chicago
Gárdonyi Géza Színház
Amos Hart
Csörgess meg!
Gárdonyi Géza Színház
Színész
Csörgess meg!
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Színész
Csörgess meg!
Jászai Mari Színház, Népház
Színész
D. Glattauer: Párterápia
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Színész
Daniel Glattauer: Párterápia
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Színész
Daniel Glattauer: Párterápia
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Színész
Daniel Glattauer: Párterápia - vígjáték
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Egyéb
Daniel Glattauer: PÁRTERÁPIA - vígjáték két részben - az Orlai Produkciós Iroda előadása
Kölcsey Központ
Színész
Danton halála
Vígszínház Nonprofit Kft.
Barére
Dés Mihály: Pesti barokk
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Színész
Dilettánsok, dilettánsok - Egy este a magyar irodalom legrosszabb verseivel
Hatszín Teátrum
Színész
Egy apró kérés
Veszprémi Petőfi Színház
Színész
Egy apró kérés
Belvárosi Színház
Színész
Egy apró kérés
Veszprémi Petőfi Színház
Színész
Egy apró kérés
Vaskakas Bábszínház
Játssza
Egy apró kérés
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Götz
Egy apró kérés (18) - vígjáték
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Színész
Egy apró kérés - Házastársi ping-pong
Szentesi Művelődési Központ
Színész
Egy apró kérés SZILVESZTER!
Belvárosi Színház
Színész
Elkéstél, Terry!
Gárdonyi Géza Színház
Bernie Ohls
ÉNEKELÜNK - francia sanzonok és songok
SZFE
Színész
EZEREGY ÉJSZAKA
Szegedi Szabadtéri Játékok
Színész
Felnőtt Színház - Mindent Éváról
Csili Művelődési Központ
Színész
Ha majd egyszer mindenki visszajön...
Vígszínház Nonprofit Kft.
Színész
Határátlépések
Belvárosi Színház
Színész
Határátlépések
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Színész
HaTáRáTLéPéSeK
Belvárosi Színház
Színész
Határátlépések
Gyulai Várszínház
Színész
Határátlépések
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Színész
Határátlépések
Móricz Zsigmond Színház
Színész
Határátlépések (Orlai produkció)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Színész
HATÁRÁTLÉPÉSEK - (vígjáték)
Belvárosi Színház
Színész
HATÁRÁTLÉPÉSEK - Orlai Produkció
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Színész
Határátlépések .
Belvárosi Színház
Színész
Hegedűs a háztetőn
Vígszínház Nonprofit Kft.
Őrmester
Hírlap - Színház
Gárdonyi Géza Színház
Színész
HUROK
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Színész
Jóembert keresünk
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Vang, a vízárus
Jóembert keresünk
Vígszínház Nonprofit Kft.
Színész
Kerékgyártó István: Hurok
Veres 1 Színház
Színész
Két úr szolgája
Vígszínház Nonprofit Kft.
Színész
Koldusopera
Vígszínház Nonprofit Kft.
Bicska Maxi
Költészet Napja_
Vígszínház Nonprofit Kft.
Színész
Lenni vagy nem lenni
Vígszínház Nonprofit Kft.
Siletzky professzor, SS-Obersturmbannführer
Les Préludes, A fából faragott királyfi
Szarvasi Vízi Színház
Rendező (Les Préludes)
Magyar Dal napja 2014
Vígszínház Nonprofit Kft.
Színész
Makrancos Kata
Vígszínház Nonprofit Kft.
Tranio, átöltözve Lucentio, Bianca kérője
MAKRANCOS KATA
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Tranio, átöltözve Lucentio, Bianca kérője
Mary Orr: Mindent Éváról - színmű két részben
Kölcsey Központ
Színész
Maya
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Barbara
Maya Poszt POSzT
Thália Színház
Barbara
Mindent Éváról
Belvárosi Színház
Színész
Mindent Éváról
Weöres Sándor Színház
Színész
Mindent Éváról
Szegedi Nemzeti Színház
Színész
Mindent Éváról
Vörösmarty Színház
Színész
Mindent Éváról
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Színész
Mindent Éváról
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Színész
Mindent Éváról
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
THOMPSON, kritikus
Mindent Éváról
Móricz Zsigmond Színház
Színész
MINDENT ÉVÁRÓL - Orlai Produkció
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Színész
Mindent Éváról - Orlai Produkciós Iroda
Kálmán Imre Művelődési Központ
Színész
Mizantróp
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Acaste
Mrozek: Egy nyári nap
Magyar Színház
Sik
MUNKATÁRSAS - Konfliktushelyzetek humorral a munka világában
Általános
Egyéb
MUNKATÁRSAS - Konfliktushelyzetek humorral a munka világában
Általános
Egyéb
MUNKATÁRSAS - Konfliktushelyzetek humorral a munka világában
Általános
Egyéb
NYAKUNKON A REVIZOR (komédia)
Belvárosi Színház
Színész
Para-frázis
HK Produkció
Anya
Para-frázis
Katona József Színház
Anya
Párterápia
Veszprémi Petőfi Színház
Színész
Párterápia
Szegedi Nemzeti Színház
Színész
Párterápia
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Színész
Párterápia
Lovarda
Színész
Párterápia
Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
Színész
Párterápia
Móricz Zsigmond Színház
Színész
Párterápia
Komlói Színház- és Hangversenyterem
Egyéb
Párterápia
Móricz Zsigmond Színház
Színész
Párterápia
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Színész
Párterápia
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
Színész
PÁRTERÁPIA
Belvárosi Színház
Színész
PÁRTERÁPIA - Orlai Produkció
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Színész
Párterápia - színházi előadás Ócsán
Egressy Gábor Szabadidőközpont
Színész
Parti Nagy Lajos - Az étkezés ártalmasságáról
Kisfaludy Színház
Színész
Parti Nagy Lajos: Az étkezés ártalmasságáról
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Színész
Pedagógus Munkatársas - avagy konfliktusmegoldások humorral tanári szobán innen és túl
Általános 2
Egyéb
Period
Vígszínház
Színész
Pesti Barokk
Belvárosi Színház
Színész
PESTI BAROKK
Szegedi Nemzeti Színház
Színész
Pesti barokk
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Színész
Pesti barokk
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
Színész
Pesti barokk
Móricz Zsigmond Színház
Színész
Popfesztivál 40
Vígszínház Nonprofit Kft.
TANÚ, JOSHUA
Prolik (Ingyenélők)
Gárdonyi Géza Színház
Zátonyi Bence
Részegek
Katona József Színház
Színész
Részegek
Katona József Színház
Színész
Részegek
Katona József Színház
Színész
Rivalda 2010 Csörgess meg!
Thália Színház
Színész
Rómeó és Júlia
Vígszínház Nonprofit Kft.
Benvolio; Lőrinc barát
Rómeó és Júlia - színmű
Vígszínház
Benvolio, Rómeó és Mercutio barátja
Second life - Avagy kétéletem -
Városmajori Szabadtéri Színpad
Színész
Second life avagy Kétéletem
Belvárosi Színház
Színész
Second life, avagy kétéletem
Veres 1 Színház
Színész
Second life, avagy kétéletem
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Színész
Second Life, avagy Kétéletem
Weöres Sándor Színház
Színész
Second Life, Avagy Kétéletem
Munkácsy Mihály Művelődési Ház
Színész
SECOND LIFE, AVAGY KÉTÉLETEM
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Színész
Second Life, avagy Kétéletem
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Színész
Second Life, avagy Kétéletem
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Színész
Second life, avagy Kétéletem (18)
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Színész
SECOND LIFE, AVAGY KÉTÉLETEM - Orlai Produkció
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Színész
SECOND LIFE, AVAGY KÉTÉLETEM - Orlai Produkció
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Színész
Second Life,avagy kétéletem?
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Színész
Skorpió
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Színész
Skorpió
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Színész
Skorpió
Városmajori Szabadtéri Színpad
Színész
Stefan Vögel: Egy apró kérés
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Színész
Stefan Vögel: Egy apró kérés (Orlai Produkció)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Színész
Szentivánéji álom
Gárdonyi Géza Színház
Tompor
Szeretetkert
6szín
Színész
Szeretetkert
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Színész
Szeretetkert - Eger
Általános
Egyéb
Szeretetkert - Lélek-zem
6szín
Színész
Szeretetkertben önmagunkkal és egymással
Általános
Egyéb
Színház Szerda - Az étkezés ártalmasságáról
Esernyős
Színész
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Egy apró kérés - vígjáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok
Színész
VADMÉZ
Belvárosi Színház
Színész
VÁLÓTÁRSAS - Párkapcsolat-gazdagító színházi est
Általános
Egyéb
Vígegyetem - Jóembert keresünk
Vígszínház Nonprofit Kft.
Vang, a vízárus
Vízkereszt...
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
TOKÁNYI OSZKÁR ÚR, Olivia rokona
xSecond life avagy kétéletem
Belvárosi Színház
Színész
xSecond life - avagy két életem
Belvárosi Színház
Színész
xSECOND LIFE - avagy KÉT ÉLETEM
Belvárosi Színház
Színész
Zempléni Fesztivál, Billy Van Zandt – Jane Milmore: Bocs, félrement!
Tünde Tickets Kft.
George
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!