Mozart +
Baráti Kristóf, Maxim Rysanov és a Pannon Filharmonikusok A Zeneakadémia saját szervezésű programja
Bruch: e-moll kettősverseny klarinétra és brácsára, op. 88 (hegedű-brácsa átirat)
Britten: Kettősverseny hegedűre és brácsára
SZÜNET
Mozart: Esz-dúr sinfonia concertante, K. 364
Baráti Kristóf (hegedű), Maxim Rysanov (brácsa)
Pannon Filharmonikusok
Vezényel: Káli Gábor
A concerto kifejezés a nyugati zene történetében többféle jelentéssel bír, általában azonban olyan műfajt értünk alatta, amelyben egyes hangszerek vagy hangszercsoportok között párbeszéd alakul ki. A szólamok készséges, egymást kiegészítő diskurzusa azonban többféleképpen is megvalósulhat. A 17. század legnépszerűbb zenei társalgási formája a concerto grosso volt, ez a legalább négy, de inkább több tételből álló zenekari műfaj, amelyben a teljes zenei együttes megszólalásai egy szólistacsoport kamarazenei szövésmódjával váltakoztak. A 18. század elején viszont egy másik szerkezet vált közkedveltté: ez csak három tételből állt, és általában egyetlen szólistát alkalmazott, aki az egyes tételeken belüli modulációs folyamatok energiaforrásának szerepét töltötte be a maga hangsúlyozottan virtuóz passzázsaival. A sinfonia concertante e két concerto-típus jellemzőit egyesítette, gyakran ugyanis több szólistát foglalkoztatott, szerepkörükben azonban ötvözte az állandó párbeszédre való hajlamot a látványos technikai megoldásokkal. Ezzel szemben a kettősverseny, ha a finom különbség egyáltalán megragadható, inkább a 18. század első felében divatos struktúra örököse volt, azé a formáé, amely sokkal egyértelműbb reflektorfényt biztosított a szólistának – éppen csak nem egy, hanem két szólóhangszert alkalmazott ebben a kiemelt szerepben. A hangverseny műsora egy 18. és két 20. századi alkotással példázza a formatípusok közti apró eltéréseket.
Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
