Program


Aktuális előadások



A magyar kultúra egyik emblematikus alakja. Művészetében követhetően tükröződik az elmúlt fél évszázad történelmének minden jelentős fordulata. Zenélt az Illés-együttesben, a Fonográfban, szövegíróként együttműködött Koncz Zsuzsa és Halász Judit lemezeinél. A Fonográf-korszakban jöttek létre a későbbiekben olyan jelentős sikereket hozó első színpadi művek is, mint a Kőműves Kelemen és az István, a király. Első lemeze 1980-ban jelent meg Hungarian Blues címmel olyan felejthetetlen dalokkal, mint a Filléres emlékeim; Földvár felé félúton;Mama kérlek; és a Bródy-dalok jelbeszédes módján helyzetjelentést adó Maszkabál. Második albuma a Ne szólj szám volt 1984-ben. Ezen az albumon jelent meg újra a Ha én rózsa volnék. Az utca másik oldalán című összeállítás 1994-ben jelent meg. A zenekarok feloszlottak, átalakultak, de Bródy János folyamatosan képes volt önmagát adni és gitárral a kezében, mint a hétköznapok krónikása járta az országot. Bródy János elsősorban dalszerzőnek tartja magát. Dalait sokan sokféle formában feldolgozták. Írt dalokat Zoránnak, Somló Tamásnak, Gerendás Péternek, Komár Lászlónak és Omegának is. Eddigi pályafutása során több mint 60 nagylemez elkészítésében működött közre, körülbelül 800 dal szövegét és 200 dal zenéjét szerezte.

Helyfoglalás érkezési sorrendben!

Ajánló


Az ózdi fenegyerek, és a Magyar Örökség és Hungarikum díjas 100 Tagú Cigányzenekar…

A debreceni Kölcsey Központ kitűnő helyszín egy jubileumi koncert megrendezésére, ahol a fesztiváldal…


Vásárlói tájékoztatóÁltalános szerződési feltételek | Kapcsolat