Program


Aktuális előadások



Pásztor László – Jakab György – Hatvani Emese
Böhm György – Korcsmáros György: SZÉP NYÁRI NAP
A NEOTON MUSICAL

Szép nyári nap / Foltos farmerek az út mentén / Szép nyári nap / Sokan vándorolnak úgy, mint én – hangzik fel a Neoton Vándorének című slágere a Veres 1 Színház új előadásában.

A táborparancsnok Tóth Antal, a Szovjet- Magyar Barátság TSZ (TermelőSzövetkezet) paradicsom-feldolgozó melléküzemágának vezetője, helyettese Kovács Jenőné, azaz Panni néni, az orosz tanárnő. Juli, Panni néni KISZ-titkár lánya, beleszeret a frissen érettségizett Varga Péterbe, aki szociológusnak készül. Péter édesapja 56 után disszidált. A két különböző neveltetésű fiatal szerelmét sokan nem nézik jó szemmel.  Az építőtábor többi lakója is pesti tinédzser, akik ezeken a szép nyári napokon teszik azt, amit minden fiatal, vagyis dolgoznak, szórakoznak, összevesznek, kibékülnek, szerelmesek lesznek, de legfőképp énekelnek és táncolnak a máig népszerű Neoton slágerekre. Kell, hogy várj, Kétszázhúsz felett, Santa Maria, Don Quijote, Pago Pago, Ha szombat este táncol, Tini-dal, Holnap hajnalig és még sok más dal is elhangzik az előadásban. A Neoton dalok mind a mai napig nem hiányoznak egyetlen valamirevaló házibuliból sem – korra való tekintet nélkül! Talán nem túlzás azt állítani, hogy ezek a slágerek ma Magyarországon ugyanolyan népszerűek, mint az ABBA együttes dalai.

Szereposztás
Varga Péter............................... Mechle Christian / Cseh Dávid Péter
Kovács Juli................................ Holczinger Szandra / Gadó Anita
Sana......................................... Vincze Márton
Ria............................................ Csáki Edina
Öcsi........................................... Krajnik-Balogh Gábor
Margó........................................ Bajor Lili
Panni néni................................. Janza Kata / Náray Erika / Fésűs Nelly
Tóth Antal................................. Harna Péter
Rózsika..................................... Zorgel Enikő
Kovács Jenő............................. Janik László
Tészabó.................................... Pál Tamás
A Pesti Művésznő..................... Fésűs Nelly / Falusi Mariann / Márkus Judit

Továbbá:
fiúk, lányok, az építőtábor lakói; valamint asszonyok,
a Bácsszentmáriai
Szovjet - Magyar Barátság TSZ paradicsom-feldogozó melléküzemágának dolgozói:
Fésűs Ákos / Kalmár Botond, Géczi Olívia, Béli Titanilla, Szombath Gergő / Incze Miklós / Kovács Kristóf,
Kiss Csinszka Flóra, Kovács Dominik Róbert, valamint a Veresegyházi Hagyományőrzők tagjai
 
Alkotók
Rendezőasszisztens: Czipó Gabriella, Csányi Erika
Súgó: Paku Éva
Koreográfus-asszisztens: Géczi Olívia
Jelmeztervező: Kemenesi Tünde
Díszlettervező: Michac Gábor
Zenei vezető: Nyitrai László
Koreográfus: Bakó Gábor
Rendező: Böhm György Jászai- és Nádasdy Kálmán-díjas

A produkcióban elhangzó minden dal Pásztor László, Hatvani Emese, Jakab György szerzeménye.
Kivételt képez a „Kell, hogy várj” című dal, amely Pásztor László és S. Nagy István közös szerzeménye,
a „Sandokan, Sandokan” című dal Guido & Maurizio De Angelis szerzeménye.

„A SZÉP NYÁRI NAP - NEOTON MUSICAL előadását a Szerzői Jogosultak különleges engedélyével az INTERSCENA Művészeti Ügynökséggel kötött megállapodás teszi lehetővé”

Ajánló


„Rájöttem, hogy az emberek soha nem fognak megváltozni. Mindig hagyni fogják, hogy az okosabb és erőszakosabb ember uralkodjon rajtuk. Aki…

Megnyugtató, ha az ember szülei évtizedek után is békében, szeretetben élnek együtt. Szinte egyszerre lélegeznek, ismerik egymás minden mozdulatát, fel…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!




Vásárlói tájékoztatóÁltalános szerződési feltételek | Kapcsolat