Ken Harrist, az alkotóereje teljében lévő, sikeres szobrászművészt autóbaleset éri. Dr. Michael Emersonnak ugyan egy bravúros műtéttel sikerül megmentenie az életét, Ken azonban soha többé nem tudja használni a kezét, nem lesz képes sétálni, megérinteni valakit, egyedül enni, inni, mosdani. Nyaktól lefelé teljesen megbénult.
A dráma a kommunikációképtelenségről beszél. Tudunk kérdezni egymástól? Egyáltalán akarunk? Van rá igényünk? Mitől tartunk? Vagy egyenesen félünk? Aztán meg már késő.
Emma és Tom életük hétvégéjére készülnek. Kivesznek egy házat egy eldugott faluban. A helyről az a hír járja, hogy aki ott eltölt egy éjszakát, transzcendens élményben lesz része, sorsfordító felismerésekre jut és olyan kérdésekre is válaszokat kap, amelyeket fel sem tett. A fiatal szerelmespárt behűtött pezsgő várja. Boldogan koccintanak a miniszabira, amikor kattannak a zárak. Se ki, se be. Se térerő, se net, se tévé. Ráadásul lecsap a vihar, vadul tépázza az ablakokat és az idegeket. És ha mindez nem lenne elég, még egy rejtélyes látogató is előbukkan a semmiből.
A betörő: „Csak azért mondom, mert engem hiába üt pofon, én nem párbajozom. Maga mindennek az oka! Az alkalom szüli a tolvajt! És ön szülte az alkalmat. Ön ennek a betörésnek a nagypapája!”
8–10 éveseknek // 45 perc szünet nélkül.
„…és az Úr felvitte magához angyalaival a két legfontosabb dolgot a földről: a halott kisfecskét és a megrepedt ólomszívet. A boldog herceg örökre elhagyta talapzatát. Egy beteg kisgyermek meggyógyult…”
A dráma a szerző egyik novellája nyomán készült, címe Elem. Egy idős házaspár hétköznapjaiba pillantunk bele: mindennapos, sokszor mulatságos zsörtölődéseikbe, fel-felbukkanó emlékképeikbe, a fiatalság fájdalmas elvesztésébe, a fenyegető, rájuk ereszkedő halál közeledésébe, az elmúlás abszurd, felfoghatatlan tényébe…
A történet különlegessége, hogy főhőse valószínűleg autizmus spektrumzavarral él, és mivel a történetet ő meséli el (nem pedig valaki más írja le őt), vele együtt élhetjük át, milyen különbözni az átlagostól, kívülállónak lenni, és milyen egy meglepő és leleplező szemszögből látni a világot.
Megható, mégis rendkívül szórakoztató előadás az öregedés folyamatáról, a függetlenség és a magány közti egyensúlyozásról, az örök vágyakozásról és a feltétlen életszeretetről.
Az írónő örökzöld története mára már kulturális identitásunk részét képező alkotás, amely minden generáció számára a mai napig meghatározó érvényű jelentőséggel bír.
„József Attila az őrület erejével, egy-egy szavával néha mélyebbre nyúlt, mint bárki más előtte” – írja róla naplójában Márai Sándor. Ebből a mélységből merít Vecsei H. Miklós, innen próbálja megmutatni a költő életútját, szerelmeit és versrészleteit.
Képzeljük magunkat a harmincas évek Budapestjére, amikor zeng-bong az egész éjszaka, ezer mulató várja a szórakozni vágyó, magáról elfeledkező közönséget.
Ebben a romantikus-bűnös korban az egyik mulató, az Arizona sarkában egy titokzatos néni üldögél. Senki nem tudja az igazi nevét, se azt, hogy ki volt ő korábban, mielőtt befészkelte magát az egyik sarokba. Szívesen mesél annak, aki leül mellé – történeteiből pedig kibomlik az a hőskor, amikor a mutatványosoknak, színészeknek, énekesnőknek, táncosnőknek, kabaréhősöknek szóló tapsviharban alakult ki a máig világhíres pesti éjszakai élet. A színdarabot ráadásul az eredeti Arizona mulató falai között játsszuk. A falak pedig mindenre emlékeznek…
Képzeletbeli dokumentumjáték a Nagymező utcából, Stein Pupi eredeti slágereivel.
Heltai Jenő, Gábor Andor és Szép Ernő verseinek (dalszövegeinek) felhasználásával.