Színház

2099 program


Van ez a srác, aki nem a Dózsa György unokája, de azért lehet belőle valaki. Jár is hát rendületlenül gitárórákra. Persze a leckékből a legmerészebb fantáziával sem lesz nagyszóló meg Dzsimi Hendriksz.
Majd jövőre, ha leteszi a vizsgát.

EGY ÉLETEM: KEMÉNY ZSÓFI ÉLETRAJZI STAND UP EST

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Ez az előadás a világ legtudatosabb sodródásának krónikája. Szinte már népmesei a helyzet: a legkisebb író, rapper, slammer, forgatókönyvíró, drámaíró, énekes-dalszerző elindul szerencsét próbálni. De vajon hová érkezik meg? És mikor?

Boldogságunk története - mese felnőtteknek

Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér

Boldogságunk története
mese felnőtteknek

tragikomédia

Gyakori kérdések

Stúdió K Színház

Magyar kíváncsiság két részben

A válasz/út c. kortárs táncszínházi előadás a modern kor embere előtt álló kihívásokat dolgozza fel, elsősorban az egyszerűségre való törekvést, a feleslegessé váló klisék és berögződések levetkőzésének vágyát állítva a darab középpontjába.

(SZÍNHÁZ)

Kapunyitás: 19:40

Szerelmem, Budapest XX.

FÉM Arts & Café

Budapest XX. Múltszázadi budapesti hangulat, felejthetetlen magyar slágerek és sanzonok.
FÉM. Egy hely, ahol a színházat nem csak nézni, hanem megélni is lehet. Nálunk a tapssal nincs vége a találkozásnak, hiszen a ruhatárban a rendezővel találkozhatnak, a kávézópult mögött az igazgató készíti el a kávét, a színészek pedig – szerepükből kilépve – a kávézónkban leülnek egy italra, hogy találkozhassanak Önökkel. Ez a Fém Színház.

Weiner Sennyey Tibor: Diogenész

Új Alkotóműhely Egyesület

"És mi megyünk vele, mert nincs rossz pillanat, és mert megtörténik az, ami monodrámákban is ritkán: ember és szerep kivételes egysége." Turbuly Lilla

Tekergő sajnos elfogyott
13 Esemény

Tekergő

Kolibri Fészek

0-4 éveseknek // kb. 30 perc, melyet rövid játék követ.
Varázslatos utazás a gyerekszobában, a kertben, földön, vízen, levegőben és a csillagok között.

Vitéz László-Malombonyodalom

VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ

Vitéz László kétségkívül a magyar színházi kultúra egyik legszínesebb, legelevenebb alakja. Piros sapkáját, palacsintasütőjét, jellegzetes szófordulatait egyaránt ismerik kicsik és nagyok.

Kispipi és Kisréce kalandjai

Ciróka Bábszínház

Ajánlott életkor: 4+

Képzelj el egy napot, amikor minden kisállat egyszerre kotkodál, brekeg, hápog, toporog, vitatkozik, segít – és persze elázik!

Pettson és Findusz sajnos elfogyott
13 Esemény

Pettson és Findusz

Budapest Bábszínház

3+
50 perc, szünet nélkül
Bábtechnika: kesztyűsbáb, bunraku

Paár Julcsi és a Fitos Dezső Társulat: Kerekutca - mesejáték sajnos elfogyott
13 Esemény

A Kerekutca minden lakója egytől egyig hétköznapian furcsa, de szerethető figura, a közösség fontos részei, részesei. Mindenkitől lehet tanulni valamit, ami eligazít, végigkísér a Kerekutca ezer zegzugán. Hiszen a zene és a tánc színes forgatagában megelevenedő falunak, a házak közt szövődő kalandoknak egy szempillantás alatt részese lesz minden néző, hallgató, éneklő, táncoló.

Mi vár rátok? Kincs helyett kilincs, malom helyett majom, öreg remete helyett a fekete feneke. Vitéz László
vándorútja során barátokat keres, de helyettük találkozik remetével, csendőrrel, az ördögökkel… Vajon barátra
talál-e mire az út végére ér?
Játék, humor, játék és játék. Számunkra ez Vitéz László.
Az előadást Kemény Henrik emlékéneknek ajánljuk.

Rumcájsz

Vaskakas Bábszínház

Bájos figurák lépnek színre, majd egy fordulatos történeten át, végül a jók a győznek, mint a mesékben oly sokszor.

A Budai Táncklub második alkalommal rendezi meg az országos balettversenyt, melyet az intézmény egykori mestere Kemény Melinda (1906. júl. 13. – 1990. máj. 17.) balett táncosnő, táncpedagógus iránti tiszteletből szervez meg, ahol a tehetséges táncosok és a balett szerelmesei gyűlhetnek össze, hogy életre keltsék a klasszikus és modern balett műfaj káprázatos koreográfiáit.

25/26 Vidám kísértet

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.

Charles, a regényíró új regényéhez tapasztalatgyűjtés gyanánt egy médiumot invitál házukba, hogy egy spirituális szeánszon vegyenek részt feleségével, Ruthtal és néhány barátjukkal. A nem várt fordulat: sikeresnek bizonyul a szellemidézés, megjelenik Charles elhunyt felesége, Elvira - akit csak Charles és a közönség érzékel.

Macskafogó sajnos elfogyott
13 Esemény

Macskafogó

Flesch Károly Kulturális Központ

A Ternovszky Béla által rendezett Macskafogó igazi kultuszfilm, minden idők egyik legsikeresebb magyar rajzfilmje, Szikora Róbert keze alatt – musical formájában éledt újjá.

Bogi néni – gyerekműsor/családi program

Dörmögő Dömötör Színház - Batthyány palota

Zenés-verses színházi játék Kosztolányi Dezső lírai és prózai szövegeinek felhasználásával

Hárman a padon sajnos elfogyott
13 Esemény

Hárman a padon

Győri Nemzeti Színház

A történet során három idős ember, a „vasnemzedék” nyugdíjas napjait követhetjük nyomon. Egy zsúfolt, XX. századi lakótelepen vagyunk, a padon két férfi és egy nő üldögél. A szelíd asszony mellett a valaha büszke, tettre kész, bátor katona, megbízható munkásember férfiak mára már megtört, mogorva, reszketeg bácsikká szürkültek. Mindhárman magányosak, ezért barátok lesznek. A kiüresedettség helyét lassanként az életszeretet érzése váltja fel. Néha ennyi az élet: néhány szó a hasonlóról, megértés és megértettség, erről mesél az előadás is.

Az előadás hossza szünettel: 125 perc

BOEING, BOEING - Leszállás Párizsban sajnos elfogyott
13 Esemény

BOEING, BOEING - Leszállás Párizsban

Művészetek Háza Gödöllő

Művészetek Háza Gödöllő
Helyszín: Színházterem
Esemény kezdése: 2025. 11. 23. (vasárnap) 17.00

Árva szörny

Latinovits-Bujtor Játékszín

ősbemutató a nárcizmusról

Színházi társasjáték
14+
120 perc szünet nélkül

Egy sármos pesti nőcsábász története.

Pozsgai Zsolt: Liselotte és a május

Új Alkotóműhely Egyesület

Bábos tragikomédia felnőtteknek

A Vándorkutya sajnos elfogyott
13 Esemény

A Vándorkutya

Vígszínház

A Vándorkutya egy ártatlan plüssállat. Üvegszemében felvillannak a felnőttek nagy élethazugságai. Egy játék, ami azokat a szülőket köti össze, akiknek gyermekei egy óvodába járnak. Vándorol családról családra, és közben minden titkot kiszimatol. Edina, a femme fatale vacsorát rendez gyermeke édesapjával, Vilmossal az ovis szülőknek.

KitchWald a szépséggel és titkokkal teli mágikus erdő, a káosz és a rendbe vezető út, amely egyszerre csábít és riaszt, kelti a megnyugvás és a nyugtalanság érzését.

Caveman

6SZÍN

Igazi stand-up-comedy színházi fűszerezéssel – Kálloy Molnár Péter módra.

Kárpáti Péter: Térkép a túlvilágról sajnos elfogyott
13 Esemény

Kárpáti Péter: Térkép a túlvilágról

Trafó Kortárs Művészetek Háza

előbemutató - színház

A szerző azonos című kötetének egy drámai részlete 12+
90'

Nem én kiáltok

József Attila Színház

Dollár Papa Gyermekei - Ördög Tamás: Casanova Tonight Show (KÜLSŐ HELYSZÍN - Gyülekező a Trafóban) sajnos elfogyott
13 Esemény

Casanova kalandos élete apropó. Mire? Három éppen hogy csak felnőtt ember találkozása egy hotelszobában. Az előadás visszatérés a Dollár Papa Gyermekei kezdeteihez. Eszköztelen, hiperrealista, csak az emberre fókuszáló, testi-lelki vizsgálódás szuperközeliben.

Külső helyszín, gyülekező a Trafóban.

Kövek

Kolibri Pince

"Tom Lycos – Stefo Nantsou Kövek című drámája egy rendkívül erőteljes, feszült és megrázó ifjúsági dráma. A darab valós eseményeken alapul: két fiú – egy 13 és egy 15 éves – heccből induló játéka tragédiába torkollik, amikor egy hídról ledobott kő halálos balesetet okoz.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!




Vásárlói tájékoztatóÁltalános szerződési feltételek | Kapcsolat