A darab hat különböző hátterű nőről szól, akik látszólag semmiben sem hasonlítanak egymásra,
mégis ugyanarra az önbizalom-növelő rúdtánckurzusra jelentkeznek – ám hamar kiderül, hogy nem
csupán a szexi mozgás miatt jöttek.
Shakespeare egyik legismertebb vígjátékában egymás ellen fordulnak testvérek, fiatalok szerelmesek lesznek egymásba, nevetnek és sírnak, álalakba bújnak, elvesztik majd újra megtalálják egymást, és felbukkan egy szomorú bohóc is, akinek mindenkiről megvan a véleménye.
És akkor hirtelen történik valami; valami rendkívüli, amire a teljes szakma és az olvasóközönség egy emberként kapja fel a fejét: megjelenik az eddig színpadi szerzőkként ismert egypetéjű ikrek Lesz majd minden című regénye.
Mesénk egy angol kisvárosban játszódik, ahol főhősünk, Suzy édesanyjával él egy kis házikóban, igen szerény körülmények között. A Mama egyedül neveli Suzyt, akinek sem testvére, sem barátai nincsenek. Egy nap azonban ajándékot kap édesanyjától, egy kölyökkutyát. Ez az elválaszthatatlan páros együtt már minden problémát legyőz.
A Közép-Európa Táncszínház társulata az óvodás és kisiskolás korosztályt célozza meg előadásával, amelyet a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Halász Judit dalai inspiráltak.
Amikor az elmaradott Glogovára új plébános, Bélyi uram érkezik, különös csoda történik. A viharban Szent Péter egy piros esernyőt borít Bélyi uram kishúgára, Veronkára. Ezzel megindul Glogova felvirágzása. Megújul a paplak. Veronkához francia nevelőnőt szerződtetnek. Özvegy Münz Jónásné személyében pedig a városkában fellendül a kereskedelem is..
Előadásunk a kamaszlét határhelyzeteit, az őket foglalkoztató kérdéseket, bonyolult kapcsolatrendszerüket, a közösséghez, szülőkhöz való viszonyukat állítja középpontba, remélhetőleg segíti a kamaszokat az átmeneti időszakban önmaguk és egymás elfogadását illetően, teljes egészében az őket érintő kérdésekre, érzelmi és testi változásaikra fókuszál.
Alan Turing, avagy "egy rejtett zseni élete" című előadás arra tesz kísérletet, hogy más szemszögből, közel hozva Turing alakját a nézőhöz, betekintést enged abba a világba, amibe sokáig csak maga Turing léphetett be.
6 éves kortól // 60 perc szünet nélkül.
Császármorzsa király lányát, a finom Csokis Minyont elrabolja a gonosz Vérpuding. A kiszabadítására jelentkező nyalánk vitézek mind megfutamodnak a feladat nehézségei elől. Ekkor jelentkezik a királynál Csücsök, a kis kiflivég. Kalandos útja során találkozik a Rémsütikkel, a Bundáskenyérrel, a Vattacukorral, a Diós kalácsokkal és a bátor Marcipánegérrel.
A rapid világában vagyunk és nyolc páros története kerül terítékre. A színészpáros arra keresi a választ, hogy egy tíz perces rapid randi alatt vajon lehetséges-e szerelembe esni. Mindenki egyedül van, és mindenki kapcsolatra vágyik.