“Színdarabot csinálni valahogy régi álmom volt, mert szép, kreatív dolog. De eddig hiányzott a drámám hozzá. Most megvan. Én bányászom a nyersanyagot, de a végső formáját az alkotótársaim fogják megadni, amíg lehet, az én közreműködésemmel. Elfogadom, ha esetleg én már nem látom az előadást. Nagyon szeretném, de ebben a játékban nem a győzelem, a részvétel a fontos.” /Karsai Dániel/
A kényszeres evő, szeretetre méltó, negyvenes Maureen nassol, hogy ne gondoljon bele a magányába, pizzákat rendel, mert szerinte a paradicsomszószban oldódik legjobban a bánat. De azért még ad egy utolsó esélyt a romantikának, amelyről már épp készül teljesen lemondani.
A két szereplő kapcsolódni vágyik. Az alapvetően túlélési ösztönből fakadó, pszichológiai és emocionális jólét iránti vágy diktálta elementáris erő nem több ennél: ösztön, ami azonban alakítja emberi kultúránkat, normáinkat, értékeinket, és ami nélkül elképzelhetetlen nyelvi és kognitív fejlődésünk.
Jobbá tehet-e minket a művészet? Helyes irányba terelheti-e a bűnösöket az, ami tökéletes? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozott Woody Allen, amikor a koronavírus-járvány alatti lezárások idején otthonában új darab írásába kezdett.
Szerető feleség, sikeres karrier, anyagi biztonság. Richardnak tökéletes az élete… csaknem. És mégis – vagy épp ezért – valami hiányzik a munkahelyre való mindennapi ingázáson és a családi életen túl. Mígnem egy szép napon, hazafelé tartva a vonatablakból észrevesz egy titokzatosan vonzó, fiatal nőt, aki a „Miss Betsy tánciskolája” neon fölötti ablakból néz el valahová a messziségbe…
W. Shakespeare: És Rómeó és Júlia. Ki ne ismerné a történetet, a híres mondatokat. De ahogy Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter tolmácsolásában láthatjuk 2025. október 20-án a miskolci Tudomány és Technika Házában a TTH Színpadon az valami egészen más…
Az izgalmas és szép jelenetek zenei világa megrázó, felemelő és sokszor ellenállhatatlan humorral teli. A dalok, a szövegek ironikus rétege fergeteges szövegpoénokkal, kiemelkedő zenei stílusparódiákkal valósul meg. A dzsungel könyve azon ritka produkciók egyike, mely mindenekelőtt az ifjúságnak szól, ám életmodell-jellege minden korosztály számára alapvető felismeréseket, élményeket, katarzist nyújt.
Liliom, a „szerethető csirkefogó”. Liliom, a „külvárosi hintáslegény”. Liliom, a „kallódó életművész”. A „proletár”. Az „áldozat”. Az „asszonyverő”... Molnár Ferenc talán legjobb színdarabja számtalan értelmezésben került már bemutatásra. Kovalik Balázs rendezése most darabokra szedi és új formában rakja össze a jól ismert történetet. Az építőkockákból egy „művész” (színész) ellentmondásos életpályája rajzolódik ki, egy művészé, akinek az ő szeretett Julija hiába kínálja fel a normális élet lehetőségét. Az út a reménytől a kitaszítottságon keresztül a kétségbeesett halálig vezet, sőt – ironikus módon –, még azon is túl.
A rapszódia jellemzője a zaklatottság, az érzelmek, a gondolatok szenvedélyes hullámzása, olyan akár a végtelen élet. Talán ez a műfaj a leginkább alkalmas arra, hogy megjelenítsük általa egy férfi és egy nő szerelmét, mely ugyanúgy lehet boldog, ahogyan boldogtalan is, de mindenképpen nyugtalan és feszült. A műsor a boldog szerelmet és az egymásra találást hivatott bemutatni, az ifjú pár végül összeköti életét, és boldogan élnek míg meg nem halnak, ahogy a népmesék is végződnek.
A történet főhőse – írja Örkény – özvegy Orbán Béláné, az ő véget nem érő vitájával, szájaskodó, alakoskodó, még a hazugságtól sem visszariadó pörlekedésével. És mindenkivel, aki körülveszi. Körömszakadtáig harcol, hogy zűrzavaros, értelmetlen és reménytelen szerelmét ráerőszakolja a világra.
Legjobban a nőktől féltem - mondja a fiú, akinek egyetlen nap alatt a szemünk láttára hullik szét az élete, majd veszíti el a szerelmét, és hirtelen egy önismereti zsákutcában találja magát. Házszám sehol, tábla nem jelzi a menetirányt, az útvonaltervező nem reagál, és ahelyett, hogy segít- séget kérne, lehajtott fejjel megy tovább.
Amióta a Paradicsomban a magányán búsongó Ádámnak ügyesen társat, vagyis „oldalbordát” barkácsolt a Jóisten, a világ rendje, hogy az ember ne éljen egyedül. Ugyanakkor, bármilyen közel kerüljön is hozzánk valaki, nem mindig könnyű nap nap után együtt lenni vele. Életszövetségünk olykor kiállja az idő próbáját, és a kezdeti fogadalomhoz híven „holtomiglan-holtodiglan” lesz belőle, máskor megborul egy rosszul nyomott fogkrémen, vagy be nem vallott horkoláson.
A Broadway-siker szellemes, kifinomult és időnként fanyar vígjáték a kapcsolatokról, a házasság természetéről és az öregedésről, ahol egy házasság komoly veszélybe kerül, de egy sor mulatságos és megható bonyodalom után mindkét fél megtanul kompromisszumot kötni, és Sylvia, a csodás négylábú végérvényesen életük részévé válik.
A háború árnyékában felnövő gyerekek bandába verődve igyekeznek túlélni a borzalmakat. Egy idős zenész, Simon Péter romos kastélyában lelnek menedékre, aki nem fosztogató bűnözőket, hanem segítségre szoruló, otthonukat vesztett, árva gyermekeket lát bennük.
Mit jelent nekünk József Attila? Ismerjük az életét. Van kedvenc versünk tőle. Életszakaszainkban újra- és újraértelmezzük sorait. De ritkán gondolkozunk el azon, hogy milyen pusztító szenvedély és szeretni vágyás élt benne.
Janikovszky – lánykori nevén Kucses – Éva tizenkét és tizennyolc éves kora között, 1938-tól 1944-ig vezette a naplóját. Negyedik naplófüzetének borítóján ceruzával írva ez áll: „Kizárólag az utókor számára.”