Kippkopp, a gesztenyefiú tűvé teszi a rétet, hogy játszópajtást keressen magának. Ám hiába találkozik az erdő-mező állataival, senki sem ér rá játszani vele: mindenkinek fontosabb dolga van. Nemsokára a szél berepíti a rétre Tipptoppot, a gesztenyekislányt, aki éjszakai szállást keres magának. Ám sajnos nem tud segíteni neki senki, mert igazán nem tudja más, mire is van szüksége. Vagy talán mégis?
Kopp Lajos már tizenhárom generáció óta vezeti Győrasszonyfa egyetlen vendéglátóipari létesítményét, a Monarchiát. Koppék igazi vendéglősök: hisznek a hideg sör, a forró virsli és a házi pálinka léleképítő erejében.
A Márai Sándor Emlékév keretein belül megrendezésre kerülő eseménysorozat részeként szeretettel várjuk közönségünket színházi-irodalmi estünkre Vecsésen.
A magányos és mogorva öreg, illetve a fiatal lány története összeér: mindketten ragaszkodnak a világukhoz, nincs bennük vágy a szabadságra, mert nem ismerik annak lehetőségét. Illetve mégiscsak lehet kiút – ez is benne van Székely Csaba izgalmasan groteszk drámájában.
Nagy és nemes feladatra vállalkozik a Magyar Állami Népi Együttes erdélyi antológiájának színpadra állításával. Az Édeskeserű szerves folytatása annak az évek óta tartó alkotói folyamatnak, amely korszerű folklórértelmezésével, a színház eszközeinek bátor alkalmazásával, makacs következetességgel mutat rá újra és újra gyökereinkre, hagyományos kultúránk fontosságára.
A 20. századi európai történelem egyik legtitokzatosabb története: hogyan menekült meg a meggyötört, összetört Párizs 1944-ben Hitler bosszújától, ördögi tervétől. A párizsi svéd konzulnak, Raoul Nordlingnak mindössze egyetlen éjszakája van, hogy meggyőzze, s lebeszélje Dietrich von Choltitz tábornokot, hogy – Hitler parancsát végrehajtva – a francia fővárost lerombolja. Mi minden múlik egyetlen emberen? Vagy egy találkozáson? A lelkiismereten?
A francia romantikus zeneszerző, Berlioz élete alkonyán felkeresi gyermekkori szerelmét, Dubeoef Estellát, és meg akarja szöktetni családja köréből a tisztes nagymamát. Felidézik az ifjúkori szenvedélyt, amit korábban a konvenciókhoz igazodva mélyen eltemettek magukban. De sohasem késő „megállítani az időt”, az igaz szerelem kortalanul ott él mindenkiben, csak bátorság kell megélni azt.
Hét művész, hét különböző nézőpont és kifejezési forma egyesül ebben a műsorban, hogy közösen beszéljünk a hagyományainkról. Magyarország legszebb táncai, zenéi kerülnek terítékre új folklórelőadásunkban, mely határon túli táncantológiáink ívét hivatott méltón zárni.
És akkor hirtelen történik valami; valami rendkívüli, amire a teljes szakma és az olvasóközönség egy emberként kapja fel a fejét: megjelenik az eddig színpadi szerzőkként ismert egypetéjű ikrek Lesz majd minden című regénye.
Mint a darab műfaji megjelöléséből is rögtön kiderül: egy krimiről van szó, hátborzongató gyilkosságról, ami egy milliomos házában történt. A bűnügyet felderíteni kívánó vizsgálóbíró Camille Sevigné fiatal pályakezdő, tapasztalatlan és kellő rutin nélkül lát munkához. Viszont nagy az ambíciója, szeretne feljebb lépni a hivatali ranglétrán. A címszereplő bolond lányról azonban kiderül, hogy nem visel bugyit és féktelenül jókedvű, valamint zavarba ejtően szókimondó, nem könnyíti meg a vizsgálóbíró dolgát.
A darab - mindenütt nagy sikert aratva - bejárta a világ különböző országainak színpadjait.