Lucy Kirkwood 2016-os színdarabja humorral és élettel telin mesél három hatvan év körüli ember, egy házaspár és régi kolléganőjük váratlan fordulatot vevő találkozásáról. A szülők és a nagyszülők generációjáról beszél, de a gyermekekért emel szót, a sokasodó környezeti katasztrófák korában feltéve a kérdést: milyen világot hagyunk örökrészül nekik?
A klasszikus alapmű ezúttal nem gyerekek, hanem ifjú emberek konfliktusaként szólal meg. A drámai helyzetek így még keményebbek, melyeket tovább fokoznak a mai hangzású zenék és dalszövegek. Az előadásban döntő szerepet játszik a tárgyi világ akusztikus megszólaltatása, a színészek zenei-ritmikai kreativitása, a fiatalság ereje, humora, az eredeti mű katartikus üzenete.
“Színdarabot csinálni valahogy régi álmom volt, mert szép, kreatív dolog. De eddig hiányzott a drámám hozzá. Most megvan. Én bányászom a nyersanyagot, de a végső formáját az alkotótársaim fogják megadni, amíg lehet, az én közreműködésemmel. Elfogadom, ha esetleg én már nem látom az előadást. Nagyon szeretném, de ebben a játékban nem a győzelem, a részvétel a fontos.” /Karsai Dániel/
"Aki a hatalom gyűrűjével jegyzi el magát, annak násza maga lesz a pusztulás."
Ez a mondat ugyan A Gyűrűk urában is elhangozhatott volna, de Térey János verses drámatrilógiájában szerepel. A darabból készült már előadás Mundruczó Kornél rendezésében a Krétakör társulat számára, és Rába Roland is rendezte a Színművészeti Egyetemen, de ez lesz az első kőszínházi bemutató.