A FAJOK EREDETE vígjáték
Játsszák: Mucsi Zoltán, Thuróczy Szabolcs, Scherer Péter
A színészek improvizációinak felhasználásával
Írta: Tasnádi István Rendező: Dömötör Tamás
Allan Felix, a filmkritikus egy vergődő és szenvedő elhagyott férj. És amíg ő látványosan belemerül bánatába, addig barátai, Linda és Dick minduntalan azon fáradoznak, hogy Allan új társra leljen. És ezzel megkezdődik a szünet nélküli randevúk sora. De ahelyett, hogy belejönne, idegességében végül mindegyiket elbaltázza. Az ügyetlen randizó nagy segítségére van kimeríthetetlen képzelete is, amelyben meg-megjelenik Humphrey Bogart, és az ő számos tanácsa, története. Allan odaadóan hallgatja hősét, és már csak egy feladata van, hogy rájöjjön, mitől lesz egy férfi élete kudarcoktól mentes.
Dürrenmatt kommersz koncepcióba csomagolva mutatja meg, hogyan szigetelődik el az ember egy földalatti bunkerben, hogyan válik kiszolgáltatottá egy korrupt rendőrök és bűnözők által uralt világban, hogyan kezd viszonyt a bűnöző barátnőjével – illetve hova vezet végül ez a kezdetben gyümölcsöző vállalkozás…
Háború van, a város lángokban áll. Mindenki fejvesztve menekül. A kormányzóné is, akinek hátra hagyott csecsemőjét szolgája, Gruse magához veszi. A lány a sajátjának mondja gyereket, ám az újra feltűnő vőlegénynek hiába bizonygatja az ellenkezőjét. Amikor a kormányzóné újra magának követeli a gyereket, Acdak, a bíró a kaukázusi kör középre állítja a kisfiút, és az „anyák” húzni kezdik… Bertolt Brecht meséje a háború iszonyatában megőrzött szeretetről és emberi méltóságról.
Négy különböző karakterű barátnő találkozik egy spanyol tengerpartra tartó vonaton, hogy fiatalkori kalandjaik felidézésével megszabaduljanak a mindennapok problémáitól és kiélvezzék nyári szabadságukat.
A FAJOK EREDETE vígjáték
Játsszák: Mucsi Zoltán, Thuróczy Szabolcs, Scherer Péter
A színészek improvizációinak felhasználásával
Írta: Tasnádi István Rendező: Dömötör Tamás
FrenÁk Nostalg_Y-jának célja nem a konkrét korosztályi emlékezés és a nézőket megríkató múltba révedés, hanem a közönség bevonása egy intellektuális és érzelmi asszociációs játékba, ahol senki nem tudja egyértelműen, hogy kiből mi lesz, de a fantázia segítségével mindenki megalkothatja az elvárásainak megfelelő történetet. Véletlenül ütköző, egymáshoz kapcsolható töredékeken keresztül találhatjuk ki, hogy a különböző generációk közti interakciók milyen emberi relációkat rejtenek: például a két fiatal egyén, akik magukban hordozzák időskori önmagukat, és a két idősebb karakter között, akik magukon viselik fiatal énjük döntéseinek következményeit.
„A színház épp olyan, mint az élet, csak jobbak a fények!” – mondja az elgondolkodtató vígjátékban Edward DuPre, a hetvenes színházi legenda, s pontosan erről szól a Végszó, amelyben nem a színház tart tükröt az életnek, hanem az élet a színháznak.
A történet egy zárkózott kisfiú, Lackó, álmáról szól, aki egyetlen „barátját”, a féltve őrzött üveggolyóját hiába keresve elalszik. Álombéli utazása során rengeteg kalandban lesz része, megismerkedik számos emberi tulajdonsággal rendelkező állatfigurával, a Gombával, a szófacsaró Seregélyekkel, az igazmondó Vakondokokkal, a Sánta Kutyával a Pukkancs Egérrel, a titokzatos Keresztes Pókkal.
Szereti a rögtönzést? A váratlan helyzeteket? Amikor csak a játékszabály fix, minden egyéb változik? Azt, amikor kiforgatjuk a közhelyeket? A szerepeket összecseréljük, a sémákat felrúgjuk. Senki nem lehet biztos a következő mondatában - se színész, se néző. Ha szereti az ilyesmit, akkor itt a helye.
A társulat író-rendezői éjszaka és hajnalban kiHalásszák az aznapi hírfolyam legizgalmasabb híreit, majd ezekből reggel tízre darabot írnak, napközben a színészek bepróbálják a hirtelen szült hírdrámát, délutánra felépül a díszlet, elkészülnek a jelmezek, hattól fényezés, héttől meg hadd szóljon.
Az iróniájáról és vígjátékairól híres Oscar Wilde 1893-ban bemutatott műve az újszövetségi időkbe vezeti a nézőt, Salome Heródes mostohalányaként túlfűtött táncáért cserébe magának követelte Keresztelő János fejét. A bibliai történetet a Nemzetiben a költői színház kiemelkedő bolgár rendezője viszi színre.
Egy temetés. Egy halotti tor. Három nő – és egyetlen férfi emléke, ami összeköti őket. Három különböző élet, három különböző kapcsolat, három, elsőre kibékíthetetlen sors. És egy szoba, ahol a múlt nem hagyja nyugodni a jelent.