Színház

2024 program


A történet középpontjában Sára áll, aki jelenleg Ádám párja, akivel egy hosszú kapcsolat lezárása
után esett szerelembe. Korábbi párja, Rafi volt, akivel 25 évesen találkozott, ez volt az első tartós
párkapcsolat mindkettejük életében, összesen nyolc évig tartott, ám nem problémáktól mentesen.
Rafi ugyanis erős befolyással volt Sára személyiségének alakulására, döntéseinek meghozatalára. A
kapcsolatból egy idő után ki kellett törnie, de ezt nem tudta egyedül megtenni, úgy érezte, szüksége
van egy megmentőre, és akkor találkozott Ádámmal. A megmentő – áldozat szerep ugyanakkor
szintén rejt veszélyeket, és a legritkább esetekben alakít ki egyenrangú viszonyokat egy
párkapcsolatban. Sára egyre inkább azt érzi, hogy nincs saját akarata, kiszolgáltatott mások
befolyásolási szándékaival szemben. A helyzetet csak bonyolítja, hogy mind Rafi, mind Ádám Sárát
vádolja azzal, hogy alapvetően manipulatív a viselkedése. A történet nem kíván igazságot tenni a
szereplők között, a valóság kibogozását a nézőkre bízza, akik az előadás több pontján résztvevőként
beszélgethetnek a szereplőkkel, kideríthetnek és ütköztethetnek tényeket, feltárhatják a múltat, és
akár tanáccsal is elláthatják a karaktereket.

A Díj - Seress Zoltán, Kiss Mari, Szorcsik Kriszta sajnos elfogyott
13 Esemény

Otto Hahn német kémikus éppen a Nobel-díj átvételére készül 1946-ban Stockholmban. Pár órával a ceremónia előtt szállodai lakosztályába betoppan Lise Meitner osztrák-svéd fizikus. Nyolc éve nem látták egymást. Akkor menekült a tudós nő zsidó származása miatt Svédországba. Előtte harminc évig a legközelebbi munkatársak és a legbizalmasabb barátok voltak Berlinben.

Shirley MacLaine regénye alapján
Színpadra alkalmazta: Schell Judit

Schell Judit zenés önálló estje

Rómeó és Júlia

Magyar Állami Operaház

Seregi László / Szergej Prokofjev
Rómeó és Júlia
Balett három felvonásban

Lammermoori Lucia

Magyar Állami Operaház

Gaetano Donizetti
Lammermoori Lucia
Opera két részben olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

ORFEUM HERCEGNŐ - ORSZÁGOS PREMIER III.
Zenés operettkomédia két részben – pezsgő humor, pesti romantika, örök dallamok!

Oroszlán Szonja és Hajdu Steve párosa nemcsak külön-külön emlékezetes színpadi jelenlétük miatt különleges, hanem az általuk megteremtett közös játék páratlan energiája miatt is. Két színész, akik tökéletesen értik és kiegészítik egymást, így közös estjük egyszerre lesz szellemes, megható és magával ragadó.

A só

VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ

Bámulatos Balabán, a hiú király felteszi lányainak a kérdést: mennyire szeretik őt? A két idősebb lány vége nincs hízelkedésbe kezd – a legkisebb lány válasza azonban egyszerű: úgy szereti édesapját, mint az emberek a sót. Ez az egyszerű válasz azonban vérig sérti a királyt: haragjában elűzi birodalmából legkisebb gyermekét, aki beáll segédszakácsnak a szomszéd király udvarába…

Sisi karácsonya

Agóra Szavaria Rendezvényközpont Szombathelyt

Janza Kata, Mészáros Árpád Zsolt és Szomor György ünnepi gálakoncertje

Királyi fenség / Az ítélet

Eiffel Műhelyház / Eiffel Art Studios

Selmeczi György / Vajda János
Királyi fenség / Az ítélet
Ősbemutató

Családi ünnepvárás a Cziffra Színtérben - Boribon és a hóember

Cziffra György Nagytétényi Kulturális Központ

Tölts el velünk egy varázslatos délutánt! Móka, nevetés és sok-sok kaland várja a kicsiket a színpadon Boribonnal a Nefelejcs Bábszínház előadásában!

Új év – új dallamok, örök klasszikusok! A hagyomány és az ünnep elegáns találkozása: egy este, ahol csillogás, humor, romantika és virtus fonódik össze a színpadon. Egy este, ahol a kisoperettek bája is megjelenik és a könnyed dallamok varázsa és a színészek humoros jelenléte együtt teremt felejthetetlen hangulatot.

Bármerre járjak is, a helyet, a kultúrát, az arcokat, a pillanatokat már örökre viszem tovább magammal. Az élmények velem jönnek, épp úgy, ahogy a múltat is magunkkal visszük. Ami ma a jelenem, holnap a múltammá válik. De melyik másodperc az, mely a kettőt elválasztja?

Lesz, ami lesz

Pesti Színház - a Vígszínház kamaraszínháza

improvizációs játék a Vígszínház színészeivel

HERFLI

Magyar Színház

Tapsol, tapsolok, tapicskolok. Recseg, nyikorog, ki kopog? Kitátom, gurgulázom, hamm megrágom, kikiáltom! – Játék a zajokkal és dallamokkal, ismerkedés a saját hangunkkal határtalanul.
Az előadáson való részvételt 12 hónapos kortól ajánljuk.

ANCONAI SZERELMESEK

Turay Ida Színház

Az Anconai szerelmesek kacagtatóan fordulatos, kedvesen pikáns, szellemes, zenés összekacsintás a hetvenes évek olasz slágereivel. Szerelem, slágerek, tánc, gegek, csipetnyi erotika, poénok, kacagás, happy end.

Boribon autózik-bábjáték

Kelenföld Montázs Központ

Boribon szeretné, ha Annipanni mesélne neki új mesekönyvéből, de rengeteg a tennivaló, Annipanni nem ér rá. Ráadásul még alma sincsen otthon, amiből finom almáspitét lehetne sütni, így Boribon almáért indul kis piros autójával.



A csendestárs

Thália Színház

Egy brutális világban egy kirúgott vegyész összefog egy nagystílű bűnözővel, és hullák cseppfolyósítására szakosodik. A bűn persze kifizetődő – eleinte. De aztán…

Ha a „színházcsinálók” biztosra akarnak menni, akkor a bohózatok bohózatához nyúlnak, ez pedig nem más, mint a Boeing Boeing (Leszállás Párizsban). Camoletti komédiája még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, ugyanis ez a világon legtöbbet játszott vígjáték!!!

avagy az „Én Kálmán Imrém!” OPERETT két felvonásban! Országos bemutató II.

Varázslatos színházi előadás, ÚJ MAGYAR OPERETT született ismét, ezúttal az „Operettkirályra” KÁLMÁN IMRÉRE emlékezve.

Sommerreise

Vígszínház

A Sommerreise Schubert Winterreise című korszakos dalciklusának fordítottja. A Winterreisében egy férfi 24 dalban panaszolja el, hogy szakított vele a szerelme. A Sommerreisében a főszereplő egy nő, nem télen játszódik a történet, hanem nyáron, a nő szerelme nem szakít, hanem eltűnik, a nő nem elmegy, hanem érkezik – és ezután mindenféle történik vele, főleg újrakezdi az életét.

Kék róka

Békéscsabai Jókai Színház

Herczeg Ferenc finoman ironikus világa mögött mély emberi dilemmák húzódnak: a szeretet, a méltóság és a választás szabadsága kerül mérlegre egy kifinomult, mégis törékeny világban. A Kék róka a magyar drámairodalom egyik jelentős darabja, amely ma is érvényesen szól a kapcsolatok rejtett feszültségeiről.

József Attila-est Jordán Tamással, a Sebő-együttessel és a Kalákával

Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei

A Kaláka és a Sebő-együttes Jordán Tamással közösen idézi meg József Attila költészetét egy különleges esten.
Az ötletet az egykoron legendás Merlin Kommandó „Születésnapomra” című József Attila-estje adta, amely évekkel ezelőtt nagy sikert aratott, és sokakban hagyott maradandó élményt.

Szerelmi vágy, szerelmi álom
Emléke, fénye űz feléd,
Keresem az elvesztett édent,
Remények, álmok édenét...
Amikor én rajongó vággyal
Követlek, várlak tégedet,
A multnak álma száll meg akkor:
A mult és az emlékezet...
(Ady Endre: A múltért)

Kosztolányi - Bálint András estje

Radnóti Miklós Színház

A nagy versek mellett számos önéletrajzi elem szerepel az estben: egy kései szerelem csodája, kórházi gyötrelmei, elszánt élniakarása.

MACSKAZENE

Belvárosi Színház

A káprázatos bohózatok mestere, Feydeau a végletekig fokozza a konfliktusokat. Szereplői ambiciózus, önző emberek, akik képtelenek
tisztán látni. Hiúságuk felülkerekedik minden realitáson

Téboly két részben, a Bánfalvy Stúdió legújabb vígjátéka.

A nagymama

Richter János Hangverseny- és Konferenciaterem

Csiky Gergely A nagymama című alkotása finom humorban, fordulatokban és érzelemben gazdag mű, mely már az első bemutatóján nagy sikert aratott. ,

Gyerünk, anyukám! évzáró RögvEst
Rendhagyó évzárója a Gyerünk, anyukám! csapatának a Momentán Társulattal.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!




Vásárlói tájékoztatóÁltalános szerződési feltételek | Kapcsolat